A Stellantis, amely olyan közismert márkákat birtokol, mint a Jeep, a Dodge, a Fiat, a Chrysler és a Peugeot, 14 százalékos árbevétel-csökkenést könyvelt el az első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest, így bevétele 85 milliárd eurót tett ki. A visszaesést főleg a volumencsökkenés és a termékmix negatív változása okozta.
A cég 5,6 milliárd eurós nettó nyereséget könyvelt el az év első hat hónapjában,
ami 48 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A vállalat tisztított működési eredménye 8,5 milliárd euróra rúgott ugyanebben az időszakban, ami 5,7 milliárd euróval, azaz 40 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A cég szerint utóbbit főleg az észak-amerikai piac gyengélkedése okozta: itt 838 ezer autót adott el a cég, ami 18 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben.
Carlos Tavares vezérigazgató elmondta:
A vállalat teljesítménye 2024 első félévében elmaradt várakozásainktól. Ez egyrészt a kihívásokkal teli iparági környezetet tükrözi, másrészt saját működési problémáinkat is
Hozzátette, hogy miközben a cég megteszi a szükséges korrekciós intézkedéseket. A cég idén összesen 20 új terméket tervez bevezetni. Az év első hat hónapjában ezek közül már tíz új modell gyártása megkezdődött. "Ha jól teljesítünk, nagyobb lehetőségek nyílnak előttünk" - fogalmazott Tavares.
Tavares külön kiemelte Észak-Amerikát:
Jelentős munka vár ránk ezen a piacon, hogy maximalizáljuk hosszú távú potenciálunkat.
A piac elég határozottan reagált az eredményekre, a Stellantis árfolyama egy ponton 12 százalékos mínuszban is volt, jelenleg pedig 9,4 százalékos az esés.
![stellantis](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/t/e/stellantis-692647.jpg)
Címlapkép forrása: Europa Press 2021 via Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ