A biztosító közleménye emlékeztet, hogy az MLSZ stratégiai partnerével, a Groupama Biztosítóval való hosszú távú együttműködésének köszönhetően több mint 220 ezer versenyengedélyes labdarúgó mellett a tömegsportrendezvényeken részt vevő óvodás, általános- és középiskolás gyermekek is rendelkeznek balesetbiztosítással több mint tíz éve.
Ez a biztosítási védelem emelkedik magasabb szintre azzal, hogy az NB I -ben és NB II-ben szereplő mintegy 730 labdarúgó egy esetleges sportsérülés után egészségbiztosítási szolgáltatásokat is igénybe vehet. Érvényessége az edzéseken, mérkőzéseken, edzőtáborokban, illetve az oda-vissza úton történő balesetekre vonatkozik. A szolgáltatás szükség esetén segítséget tud nyújtani a diagnózis felállításában, a betegút megszervezésében, a szükségessé váló műtéti beavatkozásokban, illetve a rehabilitációban.
A Groupama Biztosító a meglévő egészségbiztosítási szerződései mögött álló több mint hatszáz egészségügyi szolgáltatóból álló hálózata mellett most egy csaknem 40, sportsérülésekre is szakosodott orvossal, illetve egészségügyi intézménnyel kötött speciális együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy kialakítson egy többek között sebészekből, traumatológusokból álló országos szakértői hálózatot – közölték.
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Groupama Biztosító a szerződés aláírását követő első évben szeretne minél több tapasztalatot összegyűjteni, melynek segítségével tovább fejleszthetik az egészségbiztosítási szolgáltatásokat. Ha a modell beválik, a Groupama Biztosító más sportágak képviselőivel is párbeszédet szeretne kezdeményezni a sportolókat védő új biztosítási konstrukció minél szélesebb körű, sok sportágat felölelő bevezetéséről – tették hozzá.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images