Portfolio signature

Történelmi szinteken az arany – Még nem késő beszállni?

Portfolio
Pénteken új történelmi zárócsúcsot ért el az arany, a lendület pedig a hét első napján is kitart. A jegyzés legutóbb tavaly decemberben zárt ilyen magasan, mi pedig megnéztük, hogy mi áll az újabb rendhagyó emelkedés mögött, és hogy meddig ralizhat még a népszerű nemesfém árfolyama. Még nem késő beszállni?

Kilőtt az arany!

Az arany unciánkénti árfolyama pénteken a 2085-ös szinten zárt, ami történelmi zárócsúcsot jelent a sárga nemesfém esetében. Ezt követően hétfőn már a 2100 dolláros szintet közelíti az unciánkénti jegyzés.

gold0304

Az emelkedés azt követően kezdődött, hogy hirtelen gyengülni kezdett a dollár múlt hét vége felé. A zöldhasú gyengülésének hátterében az áll, hogy a vártnak megfelelő, 2,4 százalékos pénzromlást mutatott a Fed által leginkább követett PCE inflációs mutató múlt hét csütörtökön. A nagyobb elmozdulás pedig abból adódik, hogy a publikálást megelőzően a piaci szereplők attól tartottak, hogy a vártnál magasabb fogyasztói- valamint termelői árindex adatokat látva ismét megugorhat az infláció,

az alacsonyabb számok azonban erősítik a kamatvágással kapcsolatos optimizmust,

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés