A magyar tőzsde egyik sztárja volt tavaly a Magyar Telekom részvénye, a papírok árfolyama több mint duplázott, a blue chipek között magasan a legjobban teljesített, és a BUX-komponensek közül is alig volt, ami felül tudta teljesíteni. Az európai távközlési vállalatokhoz viszonyítva szintén kimagaslóan szerepelt, a peer group messze legjobban teljesítő részvénye a Telekom az elmúlt kicsit több mint egy évben.
Mi hajtja az árfolyamot?
- A tavalyi évtől bevezetett inflációkövető díjkorrekció jót tesz a bevételeknek, a vállalat (más távközlési cégekhez hasonlóan) áthárítja az inflációt az ügyfelekre. Ennek köszönhetően rendre rekordokat döntött 2023-ban a Telekom negyedéves bevétele, 200 milliárd forint feletti számokat közölt a vállalat. A menedzsment várakozásai szerint a tavalyi évet 10-15 százalékos bevételnövekedéssel zárhatta a Telekom, és 2024-ben is folytatódhat a növekedés, közepes-egyszámjegyű dinamikát vár a vezetőség.
- A távközlési cégeknél leginkább figyelt eredménymutató, az EBITDA szintén rekordokat döntögetett tavaly. A teljes évben az EBITDA AL a bevételhez hasonló mértékű, 10-15 százalékos növekedést mutathat, jövőre pedig közepes mértékű növekedést vár a menedzsment. A bevételnövekedés mellett ezt segítheti, hogy a működési költségek között nagy súllyal szeplő energiaköltségek normalizálódhatnak.
- 2024-től kivezette a magyar kormány a távközlési közműadót, 2025-től pedig a korábbi ígéreteknek megfelelően a távközlési pótadó is megszűnik, a kettő együtt évente több mint 30 milliárd forintot jelentett.
- Zajlanak a beruházások a Telekomnál, ami a versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú, és ehhez forrásokat az adók megszüntetése is biztosít. A beruházások fő területe a vezetékes hálózat, az optikai hálózat építése, és az 5G lefedettség bővítése. A tervek szerint a Telekom további 1 millió háztartást lefedő gigabitképes sávszélességet biztosító vezetékes hálózatot épít ki 4 év alatt és ezzel 2027 év végére 4,5 millió magyar otthon, illetve vállalkozás számára teszi elérhetővé a vezetékes gigabit képes hálózati infrastruktúrát, továbbá felgyorsítja az 5G lefedettség kiépítését.
- Az eredménynövekedés osztaléknövekedést vetít előre, ami a Telekomnál, mint osztalékpapírnál nem elhanyagolható tényező. A Telekom várható osztalékhozama ráadásul prémiumot kínál jelenleg a benchmark államkötvényhozamhoz képest.
- A Telekom részvényei olcsónak számítanak az európai szektortársakhoz képest, a várható növekedéshez viszonyítva alacsony EV/EBITDA-szorzón forognak a peer grouphoz viszonyítva, ami szitnén vonzóvá teszi a papírokat a befektetők szemében.
- Egyes piaci szereplők spekulációja az, hogy a nagytulajdonos Deutsche Telekom kivezetheti a tőzsdéről a Magyar Telekomot, ez a forgatókönyv a mostaninál jóval magasabb árfolyamon történhetne meg. Ezt a forgatókönyvet a Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor inkább hűtötte a Portfolio-nak adott decemberi interjúban, akkor azt nyilatkozta, hogy „korábban többször felreppent a Telekom kivásárlásáról szóló spekuláció, és mindig alaptalannak bizonyult”.
- A fundamentális sztorin túl az elmúlt napokban a katalizátor egy újabb optimista elemzői vélemény volt, már a sokadik 900 forint feletti célár érkezett a Telekom részvényeire. Az elemzői véleményeket a következő pontban részletezzük.
Mit gondolnak az elemzők?
Az utóbbi hónapokban sorra érkeztek a 900 forint feletti célárak a Telekom részvényeire:
- November elején a Concorde 600 forintról 950 forintra emelte a Telekom részvényeire vonatkozó célárát, vételi ajánlással, amit a cégnél várható eredménynövekedéssel és az adók kivezetésével indokolt. Az elemző szerint a vállalatnál bevezetett inflációkövető áremelés „game changer”, és az energiaköltségek csökkenhetnek, ami segíti az eredménynövekedést. Mindeközben a Telekom részvényei alacsony árazási szinten forognak.
- December elején a Wood frissítette Telekom-modelljét, a harmadik negyedéves gyorsjelentésre reagálva, vételi ajánlás mellett a korábbi 546 forintról 969 forintra módosította a részvények célárát.
- A legutóbb az Erste vitt véghez komolyabb céláremelést, az elemző a napokban a korábbi 668 forintról 910 forintra módosította a célárat, vételi ajánlás mellett. Az Erste elemzője szerint a befektetési sztori fontos eleme a magyarországi tarifaindexálás, aminek köszönhetően 2024-ben egyszámjegyű inflációs környezetben kétszámjegyű áremelést hajthat végre a vállalat. Az elemző a korábbinál magasabb eredménnyel és osztalékkal számol, amit a tarfiaemelések mellett a költséginfláció normalizálódása segíthet.
A Telekom részvényeit 6 elemző követi a Refinitiv gyűjtése szerint, és jelenleg mindenki vételre ajánlja a papírokat, ilyen mértékű egyetértésre közel 20 éve nem volt példa.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!