Előfizetői tartalom

Drámai jóslat: Magyarországnak ideje felkészülni a modern emberiség legnagyobb katasztrófájára

Portfolio
Molnár László meteorológus, a hosszú távú előrejelzések kutatója a 24.hu-nak adott nagyinterjút az AMOC tengeráramlat leállásáról, a már szemünk előtt zajló és felgyorsuló klímakatasztrófáról, az emberi civilizáció összeomlásáról. Molnár szerint geomérnöki eszközökkel egy ideig lehet javítani a helyzeten, de jobb, ha felkészülünk: az életünk drasztikusan meg fog változni a közeljövőben, a megelőzésre fordított energia már kárba vész. Korábbi kutatások a 22. századra valószínűsítették, azonban egy új számítás eredménye szerint pár évtizeden belül leállhat az AMOC, amelynek a mérsékelt égövi klímát köszönhetjük. Ha a leállás bekövetkezik, gyakorlatilag két évszakunk lesz, és míg nyáron nem lesz ritka a 40 fok feletti hőség, addig télen 30 fok alatti fagy is lehet Európában, ezért a folyók kiszáradására mellett modern ember által még nem látott pusztító árvizek jönnek majd. Molnár több gondolatot is megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogyan kell felkészülnünk Magyarországon a mezőgazdaság jelenlegi formájának megszűnésére, illetve a folyók szélsőségessé válására.

Green Transition & ESG 2025 Március 6-án minden az ESG-szempontokról, az azoknak való megfelelésről, a zöld átállás gyakorlatairól fog szólni. A legújabb ESG konferenciánk részletei a linken. Információ és jelentkezés A klímaváltozás búgócsigája A koppenhágai egyetem kutatói júliusban publikálták...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés