FONTOS Orbán Viktor üzent: ezért kell csökkenteni a költségvetés hiányát
 
Előfizetői tartalom

Évtizedek óta zárt kérdések nyílhatnak ki az energetikában, miközben komoly átalakításokba kezdünk az MVM-nél

A magyar történelemben még nem volt példa önálló energetikai tárcára, amely az MVM feletti tulajdonosi jogokat is gyakorolja, így az Energiahivatallal és a szakmával együtt egy sokkal egyszerűbb viszonyrendszerben „olyan kérdéseket is kinyithatunk, amelyekre az elmúlt húsz-harminc évben nem tudtunk választ találni a különböző érdekek miatt” – mondta el a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Mátrai Károly. Az MVM Csoport új vezérigazgatója úgy fogalmazott a minap megkezdett szervezeti változtatásról, hogy „nagyon rég történt ekkora mértékű átalakítás”, és ebben az interjúban jelentette be az első hat új menedzsment tag nevét és pozícióját is. Rögzítette a hatalmasra duzzadt cégcsoport három fő célkitűzését is: a „hatékony, ügyfélközpontú és profittermelő” vállalati működést. Ezek kapcsán szóba kerültek az új lakossági rezsicsökkentési rendszer tapasztalatai is, így például az, hogy „gázban közel 80%, míg áramban közel 75%-a az ügyfeleinknek sávhatár alatt fogyaszt”. A számos téma között Mátrai beszélt az MVM Csoport tőkepiaci terveiről, így a közelgő devizakötvény kibocsátásról, a sokrétű megújuló energiás beruházási célkitűzésekről, az ESG szempontok vállalati érvényesüléséről, illetve a paksi tervezett üzemidő-hosszabbítási projektről is, amely az atomerőmű további kapacitásnövekedését is hozhatja. Emellett szóba kerültek a naperőművi kapacitások miatt is szükséges hálózatfejlesztési tervek, illetve a rugalmas áramtermeléshez szükséges három új gázerőmű kérdése, valamint a gázkitermelés fokozása is. Utóbbi érdekében most fúrják a második gázkutat, amelyről elárulta, hogy már négyezer méter mélyen jár a fúrófej „és azt reméljük, hogy egy-két héten belül eléri azt a mélységet, amelyről a kitermelés megkezdhető”.

Portfolio: Egy nagyon viharos időszakon vagyunk túl, hiszen október elején még Palkovics László technológiai és ipari miniszterként nyitotta meg a Portfolio Energy Investment Forum konferenciát, aztán jött a lakossági napelem-stop, majd a miniszter távozása, aztán decembertől az önálló Energiaügyi Minisztérium élére Lantos Csaba került, aki januárban felkérte Önt az MVM...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés