Portfolio signature

Már a járvány végére készülsz? Öt részvény, amit érdemes most figyelni

Portfolio
Az utazások mellett a vendéglátóipar volt a másik nagy szektor, amit az elmúlt egy évben súlyosan megütött a koronavírus-járvány a bevezetett kormányzati korlátozások következtében. De az intézkedések nem egyformán fájtak a szektor egyes szereplőinek, a nagy gyorsétteremláncok közül például van, amelyik még növelni is tudta tavaly a bevételeit. A Benzinga összegyűjtött öt részvényt a szektorból, amelyek jó pozícióban vannak a megváltozott fogyasztói szokások közepette, és a remélhetőleg hamarosan bekövetkező gazdasági nyitásból is profitálhatnak. Megnéztük, hogy teljesítettek ezek a papírok, mi bennük a sztori, milyen növekedés várható a vállalatoktól és hogy olcsók-e még ezek a részvények.

Nem kétséges, hogy a koronavírus-járvány megváltoztatta a fogyasztási szokásokat. A járvány legsúlyosabb érintettjei közé tartoznak az utazási szektor vállalatai mellett az éttermek, amelyek hatalmas veszteségeket szenvedtek el a kényszerű bezárások következtében.

A növekedési kilátásaikat rövid távon jelentősen visszavetette a koronavírus és ezzel együtt a részvényárfolyamok is mélyrepülésbe kezdtek, de érdemes lehet a szektorból válogatni, ugyanis vannak fundamentálisan erős étterem-részvények, amelyeknél az esés jó vételi lehetőséget teremtett. Főként, hogy nem egyformán érintette a járvány az összes étteremláncot, volt köztük, amely tavaly még növelni is tudta a bevételeit. Most pedig, hogy haladnak az oltások a világban és hamarosan már a gazdaságok nyitására készülhetünk, a kilátások is kedvezőbbek már.

A Benzinga öt nagy étteremlánc részvényében lát fantáziát, megnéztük, hogy hogyan teljesítettek az elmúlt évben ezek a vállalatok, hogy mit gondolnak róluk az elemzők és hogy milyen árazási szinteken forognak most a papírok.

A cikkünk tartalmából

  • Öt étterem-részvény, ami izgalmas lehet most.
  • Hogy teljesített a járvány alatt az öt papír?
  • Növekedési kilátások és elemzői vélemények.
  • Drágák vagy olcsók az étterem-részvények?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés