Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban nemrég közzétett, foglalkoztatottsági adat hatalmas meglepetést okozott, miután májusban a várt nyolcmillió fős zuhanás helyett 2,5 millió fővel emelkedett a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma; megerősítették, hogy a gazdaság recesszióban van.
Az elemzők visszavágják a vállalati bevétel, és eredmény-növekedésre vonatkozó várakozásaikat, és a növekedést nagy becsben tartják manapság a piaci szereplők. Emellett a befektetők jutalmazzák azon cégek részvényeit, amelyek esetében úgy tűnt, hogy növekedésük az átlagosnál magasabb lehet a következő 3-5 év folyamán.
A legmagasabb hosszú távú növekedési rátával rendelkező részvények felülteljesítették az iparáguk más részvényeit az S&P500 tizenegy szektora közül nyolcban június 5-ig, erre a következtetésre jutott elemzésében Jim Paulsen a Leuthold Group befektetési stratégája. Az elemzés szerint a felülteljesítések egy része a technológia, az egészségügy, a távközlés és az ingatlan-szektor esetében volt megfigyelhető.
Erről lesz még szó a cikkben:
- A befektetők eddig kifejezetten kedvelték a magasabb növekedési ütemet kínáló cégek papírjait, a növekedés szerepe a recessziós környezetben még inkább felértékelődhet.
- Az energia, és a távközlési szektor papírjai között is találhatunk várhatóan magas növekedést kínáló részvényeket.
- Emellett többek között az egészségügy, és a tartós fogyasztási cikkek szektoraiban is érdemes jó lehetőségek után kutatni.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!