A hét utolsó kereskedési napján jó hangulatban telik a kereskedés, ami több dolognak is köszönhető:
Fontosabb részletek Kínában a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak is szeptemberben, és ez enyhítette a befektetők aggodalmait, amelyek újult erővel lángoltak fel csütörtökön a gyenge külkereskedelmi adatok miatt.
Tegnap este tette közzé az EIA a heti nyersolaj-tartalék változását, ami alapján a vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai kőolaj készletek az elmúlt héten. A várt 900 ezer hordós bővüléssel szemben 4,9 millió hordóval emelkedtek a készletek. A finomított termékeknél azonban jelentős készletapadásról jelentett a kormányzati szerv, hiszen a benzinkészletek a vártnál nagyobb mértékben, 1,9 millió hordóval apadtak, míg a fűtőolaj és a dízel készletei 3,7 millió hordóval. A befektetők az utóbbi adatokra figyeltek, az olaj árfolyama erősödni kezdett.
Felpörögtek az autóeladások szeptemberben, az európai autógyártók szövetsége (ACEA) legfrissebb statisztikájában ugyanis kiderül, hogy szeptemberben 7,2 százalékkal több személyautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, ez összesen 1, 496 millió darab járművet jelentett Európában. Az ACEA kiemelte, hogy ilyen erős szeptemberi adatra még soha nem volt példa. A jó adatokra heves emelkedésbe kezdtek az autógyártók papírjai.
2016. október 14. 17:10
Megosztás
Bezárt a hétre BÉT
Pénteken emelkedéssel indult a kereskedés a Nyugat-Európai tőzsdéken, a jó hangulat a nap végéig kitartott, így a magyar piac zárásának időpontjában 0,8 és 2,2 százalék közötti pluszban...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés