Előfizetői tartalom

Az ember, aki még Tarsoly Csabán is túltesz

Portfolio
A Quaestor által feltehetően elkövetett nagy értékű pénzügyi csalássorozattal Tarsoly Csaba felkerült a világ "nagymenői" közé, akin kevesen tesznek csak túl. A legnagyobb játékos ebben a tekintetben az amerikai Bernard Madoff volt, aki évtizedek alatt a legnagyobb pilótajátékot építette fel az USA-ban. A Madoff-botrány több ponton is szembetűnő hasonlóságot mutat a Quaestor esetével: a befektetők nagy tömegét károsították meg, a piaci folyamatok és az erős politikai kötődés sokáig elfedte a problémákat, a felügyeleti vizsgálatok több alkalommal sem fedeztek fel visszaéléseket, voltak olyan jól értesült befektetők, akik közvetlenül az összeomlás előtt ki tudtak szállni.

A kezdetekBernard Madoff, amerikai üzletember 1938-ban született New York-ban, a Hofstra Egyetemen fejezte be tanulmányait politika szakirányon, de pár évig jogot is tanult. 1960-ban 5000 dollár befektetéssel alapított startup céget, mely a kezdetekben csak filléres, úgy nevezett "penny stock" részvényekkel kereskedett, az egyre nagyobb sikereket követően pedig az apósától kapott...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés