Előfizetői tartalom

Nincs megállás: egyre jobban teljesít a Danubius

Portfolio
Szerdán piaczárást követően tette közzé a Danubius az első negyedéves gyorsjelentését, melyben tovább javuló iparági környezetről adott számot, a cseh operáció kivételével mindegyik régióban emelkedtek a bevételek. Az alapvetően javuló iparági környezetben a pénzügyi eredmény most is jelentős hatással volt az adózás előtti eredményre. Összességében elmondható, hogy az egyre kedvezőbb külső környezetben az idei első negyedév jól sikerült a társaság számára. A gyorsjelentés főbb pontjai: -4 százalékkal emelkedtek a bevételek, miután Csehországon kívül mindegyik régióban feljebb került az eredménykimutatás ezen sora -Az emelkedő bevételek pozitív hatását a szintén növekvő működési költségek csak részben tompították, így az EBITDA sor is jobb lett az egy évvel ezelőtti időszakiénál -Az átértékelés révén nagyot eső pénzügyi eredmény miatt veszteséges lett a cég

Milyen volt a negyedév? A társaság bevételei 4 százalékkal emelkedtek forintban kifejezve az első negyedévben, annak ellenére, hogy az átlagos euró - forint keresztárfolyam közel megegyezett az egy évvel ezelőtti időszakra jellemző értékkel. Az euróban mért bevételnövekedés szintén közel 4 százalékos volt. Az eredménykimutatás ezen sorának emelkedése így elsősorban...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés