Több mint 11%-ot szárnyalt tegnap a Groupon árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy közzétette első negyedéves gyorsjelentését. A társaság az elemzői várakozásokat felülmúló bevételről számolt be az időszakra, a vesztesége pedig mérséklődött, így a befektetők örömmel fogadták a negyedéves számokat. Ez volt az első negyedéves jelentés, amit már a menesztett vezérigazgató, Andrew Mason nélkül tett közzé a cég. A gyorsjelentés főbb pontjai: - A bevételek és az eredmény szintjén is a vártnál jobb számokat közölt a Groupon az első negyedévre. - A veszteség mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva. - A mobil alkalmazásának köszönhetően növelni tudta piaci részesedését a Groupon. - Észak-Amerikában már a tranzakciók közel fele bonyolódott mobil készülékről. - A menedzsment folyó negyedévre megfogalmazott várakozásai megfeleltek a konszenzusnak.
A vártnál jobb eredmények... Az elemzői várakozásokat meghaladó bevételről számolt be a Groupon tegnap, a piacok zárása után közzétett negyedéves gyorsjelentésében. A vállalat bevételei 601 millió dollárra emelkedtek, ami közel 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A konszenzus alapján az elemzők 591 milliárd dolláros bevételre számítottak....
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint.
Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint.
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
Signature előfizetés