Előfizetői tartalom

Egyre távolabb a céltól a Synergon

Gayer Attila, CFA
Tegnap, piaczárást követően tette közzé második negyedéves gyorsjelentését a Synergon, az eredmények nem nevezhetők izmosnak. Persze a továbbra is gyenge iparági környezetben ez nem meglepő, az új IT beruházások sem a verseny, sem pedig az állami szférában nem indultak el. Ráadásul a részvények nem tekinthetők olcsónak, ami az elkövetkező időszakban akár lemorzsolódást is eredményezhet az árfolyamban. A gyorsjelentés főbb pontjai: - a bevétel lényegében stagnált; - az egyes szegmensek közül egyedül az államigazgatás tudott bevételnövekedést felmutatni; - a létszámcsökkentéseknek köszönhetően költségsorokon megtakarítás; - de az üzemi nyereség így is közel feleződött; - pénzügyi eredmény ezt csak tovább erodálta; - így az adózott eredmény soron másfél év után ismét veszteség keletkezett.

Milyenek lettek a számok?. A historikus negyedéves értékeket fenntartásokkal kell kezelnünk, mert a cég korábban módosításokat eszközölt a kimutatások szerkezetét illetően. Ennek hatására a 2005-ös első negyedéves adatoktól kezdődően nyugszanak azonos alapokon a számok (azaz a kumulált értékeket tekintve 2005 negyedik negyedévétől). Emellett a korábbi évek jelentős...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés