Előfizetői tartalom

Gigantikus rali nap végére: 4%-ot ment a BUX

Portfolio
Ma is záporoztak a fejlett piacokon a vállalati gyorsjelentések, melyek a korábbiakhoz hasonlóan javarészt felülmúlták az elemzői várakozásokat, nettó eredmény soron legalábbis. Miután a rossz hírek (pl. az 1 hónapos csúcsra emelkedő munanélküli segélykérelmek) továbbra sem hatnak, a piacokon folytatódott a korábbi hetekre jellemző intenzív emelkedés. A hegymenetben a régió magasan felülteljesítette Európát, ebben azonban az is szerepet játszhatott, hogy nyugaton tegnap igen komoly megiramodást láthattunk. A legnagyobb, 4.9%-os felértékelődést a lengyel parketten láthattuk, de a többi régiós index is jól teljesített, a cseh PX 3.6, az orosz RTS pedig 2.8%-ot izmosodott. A BUX a napvégi felrántásnak köszönhetően 3.8%-os pluszban fejezte be a kereskedést, ezzel új lokális záró csúcsot állított be. A forgalom azonban viszonylag alacsony volt mindenütt, - idehaza 22 milliárd forintot tett ki - mely főként azzal magyarázható, hogy a befektetők már a holnapi amerikai GDP adatra összpontosítanak.

A mai kereskedésben a tőzsdék folytatták a korábbi hetekre jellemző intenzív emelkedést, eső részvényt ma nagyítóval is nehezen lehetett találni, a befektetők ugyanis a rossz hírekről változatlanul nem vesznek tudomást. A vegyes amerikai munkanélküliségi adatok egy pillanatra sem bizonytalanították el a piacot, a befektetőkben ugyanis továbbra is erős a hit, miszerint a világgazdaság...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés