Előfizetői tartalom

GKI: nagyon be kellene zárni a Vértesi Erőművet

Portfolio
Beszállt a Vértesi Erőmű körül folyó vitába a GKI is. Az elemzők azt mondják, hogy az erőmű működési engedélye és élettartama ugyan csak 2020-ban jár le, de a jelentős veszteségek (és a szénfillér támogatás) miatt a jelenlegi állapot fenntartása aránytalanul drága. A Vértesi Erőmű által termelt áramra ráadásul jelenleg nincs szüksége a nemzetgazdaságnak. A GKI Gazdaságkutató Zrt. javaslata szerint 2010-ben bezárna a jelentős szénkészleteket felhalmozó bánya, s ezt követően 2020 végéig a jelenlegi 4 blokkos helyett 2 blokkos erőművi üzem (részben biomasszára alapozva) működne tovább. Ez az államháztartás szempontjából minimális kiadás fejében 11 évre biztosítja többek között a kb. 400 megmaradó dolgozó foglalkoztatását, az elbocsátottak és nyugdíjazottak számára fizetendő átmeneti támogatásokat. Az elbocsátottak munkaerőpiaci reintegrációja célzott foglalkoztatási alappal biztosítható.

A Vértesi Erőmű jelenleg az Oroszlányi Erőművet és a Márkushegyi Bányát működteti. Az erőmű a bánya feketeszén termelését, valamint a Vértesi Erdészeti Zrt. által termelt biomasszát használja fel, amiből áramot, valamint távhőt (Oroszlány részére) állít elő. A biomassza-égetéssel előállított áramot (a termelés 18%-át) az MVM 2012 végéig szóló szerződés...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés