Előfizetői tartalom

Odasózott a T-Mobile - Elhappoltak fél százalékot

Portfolio
0.6 százalékponttal növelte 2008. áprilisában a T-Mobile részesedését a magyar mobilpiacon, ezzel a hónap végén már 45.3% felett volt a tortaszelete. Mindeközben a Pannon részesedése ugyanekkora mértékkel 33.1%-ra csökkent, a Vodafone pedig 21.5%-on stagnál. A magenta szolgáltató mostani kiugrása közel egy éve a magyar mobilverseny legizgalmasabb eseménye, hiszen a piaci részesedések egyre inkább befagyni látszottak az utóbbi időszakban, ugyanakkor egyelőre nem látszik, hogy a feltámadás tartós lesz-e. A negyedéves statisztikákból látszik, hogy a szolgáltatók igencsak megsínylették a mobil végződtetési díjak január 1-től bekövetkezett csökkentését, ugyanakkor még mindig a Vodafone ügyfelei költenek a legtöbbet, amiben valószínűleg közrejátszik az is, hogy arányában ennek a cégnek van a legtöbb havi számlás ügyfele.

Kinek mekkora?. 2008. április végén már 114%-on állt az aktív mobiltelefon SIM kártyák penetrációja Magyarországon, pedig még egy év sem telt el azóta, hogy ledőlt a 100%-os álomhatár, mely azt jelentette, hogy minden magyar lakosra jut már legalább egy mobilkártya. Elsőre úgy tűnik tehát, hogy a mobilpiac növekedése nemhogy nem állt le, de még fel is pörgött az elmúlt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés