Előfizetői tartalom

Végre egységessé válik az állami vagyonkezelés

Portfolio
Várhatóan 2008. január elsejétől egységessé válik az állami vagyonkezelés, mivel összevonásra kerül az Állami Privatizációs Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Nemzeti Földalap - jelentette be a mai kormányszóvivői sajtótájékoztatón Veres János pénzügyminiszter. A törvénytervezet egységes szabályokat fogalmaz meg az állami vagyon teljes körére. Eszerint az államot, mint tulajdonost a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, illetve az irányítása alatt álló vagyonkezelő szervezet, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. személyesíti meg. A kormány mai ülésén még nem határozott meg létszám- és költség-keretekről, de a miniszter jelzése szerint bizonyos, hogy a jelenlegi három szervezet kereteinél kisebb lesz az új szervezet.

Veres hangsúlyozta, hogy bár a tartós állami tulajdont felsoroló lista változik, az "semmifajta közvetlen szándékot nem jelent" az esetlegesen értékesítésre kerülő cégek irányába. "Csak a hosszú távon megtartandóak maradnának az új listán" - jelezte. Az új lista várhatóan 37 vagyonelemet tartalmaz majd, melyek között az erdőgazdaságokon kívül többek között a Magyar...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés