Előfizetői tartalom

Tulajdonosváltás után, közgyűlés előtt... - Interjú a Synergon csoport vezérigazgatójával

Portfolio
Igencsak felforrósodott a levegő a Synergon részvényei körül az elmúlt hetekben, melyet most szeptember 8-ig egyfajta holtidőszak követhet. A nagyok megtették tétjeiket, a kisbefektetők árgus szemekkel figyelnek minden cég körüli rezdülést. Az adott szituációban érdemesnek tartottuk egy interjú erejéig felkeresni Radnóty Zoltánt, a Synergon vezérigazgatóját, aki kérdéseinkre válaszolva elmondta: bár a részvények egyáltalán nem túlértékeltek, azért Albrecht Ottóval egyetértésben szerinte is elfogadhatatlan a cég eddigi alacsony profitabilitása. Radnóty szerint a készülődő új stratégia és a mátrix szervezeti struktúra a siker záloga lehet a jövőben, valamint az is "történelmi esemény" a cég életében, hogy az alapítók hátrébb lépve átadják helyüket meghatározó pénzügyi befektetői csoportoknak. Mindennek ellenére úgy tűnik Czakó Ferenc az igazgatóság tagja maradhat, így a kontinuitást és a jelentős kapcsolati tőkét nem fenyegeti veszély a cégnél.

Tulajdonosi átrendeződés vezérigazgatói szemmel. portfolio.hu: Hogyan érzékeli, mi történik most a Synergon körül? Radnóty Zoltán: A történések két síkon zajlanak: a falakon kívül jelentős pénzügyi befektetői csoportok versengenek a társaság irányításáért, de mi erről csak a bejelentéseikből, közleményeikből értesülünk. Ettől függetlenül a társaság falain...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés