Előfizetői tartalom

Indokolt-e a Richter, Egis szárnyalás? Milyen elemzői konszenzus került a fa alá?

Portfolio
A novemberi gyorsjelentések óta nem tudott érdemben elmozdulni a BUX, jelentősebben csak a gyógyszergyártók tudtak erősödni. A Portfolio.hu legfrissebb elemzői konszenzusa alapján a Richter és az Egis vonatkozásában valóban érdemi, jóval 10% feletti profit bővülési dinamikára lehet számítani a következő egy év során. Mindemellett az eredmény várakozások az elmúlt három hónap alatt jelentős mértékű, kedvező változást mutattak a MOL esetében; az olajvállalatot elemző szakértők márciusban még igen szkeptikusak voltak a 2006-os teljesítményt illetően, pedig egyre kevésbé tűnik lehetetlennek a 2005-ös nyereség szinten tartása. Érdekes sztorit jelenthet az új esztendőben a Borsodchem, a társasággal kapcsolatban éles különbségek mutatkoznak a szakértők körében, a konszenzus csökkenő, de így is 30% feletti nyereség robbanást sejtet. Csalódás, hogy a kisebb papírok vonatkozásában immár csak a Démász és a Graphisoft esetében tudtunk elemzői becsléseket gyűjteni, az alacsony számosság miatt itt elsősorban az informatív jelleget tartottuk szem előtt.

MOL és OTP: már nem akkora meglepetés?. A blue-chipek közül az idei év egyik legnagyobb sztoriját kétségkívül a MOL jelentette: a tartósan magas olajárakkal és marginokkal jellemezhető iparági környezet fennmaradása folyamatosan késztette eredmény várakozásaik emelésére az elemzőket. A tendencia folytatódik a 2006-os várakozásokat szemlélve, miközben több szakértő...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés