Előfizetői tartalom

MOL, OTP és a többiek: oda a lendület? Beszédes elemzői konszenzus

Portfolio
Az augusztus közepe óta folytatódó részvénypiaci szárnyalás nem feltétlenül igazolható a Portfolio.hu legfrissebb elemzői konszenzusa alapján, az eredmény várakozások nem változtak számottevően három hónap leforgása alatt (amely már önmagában meglepetés az elmúlt évekre gondolva). A hazai és külföldi szakértők prognózisát összegző tényszámok szerint a MOL és a Magyar Telekom esetében lehet további eredmény bővülésre számítani. Kimondottan negatív szemléletváltás érzékelhető a Borsodchemmel kapcsolatban (ebben minden bizonnyal szerepet játszik a múlt heti elemzői levél), a kisebbek közül a Danubius esetében lett jóval pesszimistább a kevés számú elemzői vélemény összegzéséből adódó konszenzus. Ami mindenképpen csalódás: változatlanul igen kevés a kisebb papírok vonatkozásában adott elemzői becslések száma. Mindez amiatt különösen fájdalmas, mert a befektetők egyre kevésbé megalapozott információk birtokában kereskednek ezekkel a részvényekkel.

MOL: már nem akkora a meglepetés. A blue-chipek közül az idei év egyik legnagyobb sztoriját kétségkívül a MOL jelentette: a tartósan magas olajárakkal és marginokkal jellemezhető iparági környezet fennmaradása folyamatosan készteti eredmény várakozásaik emelésére az elemzőket, igaz, érezhetően csökkenő a növekedés üteme az előző negyedévekhez viszonyítva. Három...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés