A múlt héten kiemelt figyelmet kapott a forint, miután egész héten a 14-14,5 százalékos szinten volt az euróval szemben a sáv erös oldalán. Bár a korábban megszokott 244-248 közötti szintekhez képest ez még mindig csak 1-1,5 százalékos változás - ami egyes devizák esetében rendszerint napon belül bekövetkezik -, ám jelen esetben nyilvánvalóan a 240.01 forintos beavatkozási szint közelsége indokolja a fokozott figyelmet. Az euró/dollár árfolyam a hétfői nyugalom után az Egyesült Államokban munkaszüneti nap volt kedden mintegy 150 pontos emelkedéssel kezdte a hetet. A dollár megítélését egyrészt a távol-keleti jegybankok eszközallokációs kérdései (dollárban denominált eszközeiket euróra és/vagy jenre szándékoznak átváltani), a továbbra is magas ikerdeficit valamint a kamatemelési várakozások mozgatták. Befektetési alapok további jelentős érdeklődésének következtében újabb több éves csúcsra jutott a kávé árfolyama mind Londonban, mind New-Yorkban. Az árfolyam emelkedés mögött a világ deficites kávémérlege áll. A dollárgyengülés következtében az arany árfolyamát újra az emelkedő trend határozta meg, amely mind fundamentálisan, mind technikailag indokolt. A Crude-típusú kőolaj ára ismét 50 dollár felett volt, ami ezen a szinten lévő stop-loss (ez esetben vételi) megbízások aktivizálódásával magyarázható.
Devizapiacok: EUR/HUF és EUR/USD. EUR/HUF: hatástalan lehet a verbális intervenció A Monetáris Tanács hétfőn 75 bázispontos kamatvágás mellett döntött, ám erre a piac nem reagált forintgyengüléssel, és az euró egész héten a 243 forint alatt maradt. A forint gyengülésének ismételt elmaradása mögött egyrészt a növekvő globális kockázatvállalási hajlandósággal...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés