Előfizetői tartalom

LEK-tranzakció: lelkesedjünk-e a magyar gyógyszerrészvényekért? (2)

Portfolio
A tegnapi és a mai napon széles körben tárgyalta a gazdasági sajtó a második legnagyobb szlovén gyógyszergyár, a LEK felvásárlásának eddig ismert körülményeit és a potenciális közvetett hatását a magyar gyógyszercégekre. Jelen írásunkban néhány eddig nem boncolgatott aspektusra, illetve a tőkepiaci és profit teljesítmény közötti összehasonlításra helyezzük a hangsúlyt. Végkövetkeztetésünk szerint a hazai gyógyszerrészvények alulértékeltsége ismételten reflektorfénybe kerülhet a tranzakció következtében, de önmagában az ügylet nem fog sem közvetve, sem közvetlen árfolyam emelkedést generálni. A jövőt illető találgatások során pedig érdemes figyelembe venni, hogy a LEK felvásárlása a menedzsmenttel egyetértése mellett valósul meg (ha megvalósul) és ez kizárható az utolsóként elvileg elérhető magyar cég, a Richter esetében (e-nélkül pedig papírforma szerint a felvásárlás nem valósítható meg).

A tranzakciót illetően a tegnapi cikkünk óta annyi további információ jelent meg, hogy a LEK vezetése hivatalosan is közölte; a piaci várakozásoknak megfelelően a Novartis a kérő. Bár "egyelőre a tranzakció egyetlen részletében sem" állapodott meg a két fél, a menedzsment támogatja a felvásárlást. A Novartis egyelőre semmilyen hivatalos közleményben nem tartotta...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés