Donald Trump amerikai elnök múlt héten bejelentette, hogy április 9-től az Egyesült Államok 20 százalékos büntetővámot vet ki az Európai Unióból érkező összes importra, miközben a járművekre már egy nappal korábban, március végén életbe lépett egy külön, 25 százalékos vámteher. Az amerikai lépéseket azzal indokolták, hogy az Európai Unió évek óta aránytalanul magas vámtarifákat alkalmazott az amerikai autók importjára – míg az EU 10 százalékos vámot vetett ki az amerikai járművekre, addig az Egyesült Államok csak 2,5 százalékos terhet alkalmazott az európai autók esetében.
A lépés nem volt előzmények nélküli: Trump már a kampányban is ígéretet tett a vámok bevezetésére, majd 2025 elején a nemzetközi kereskedelem egyik legsúlyosabb válsága bontakozott ki az Egyesült Államok és az Európai Unió között, amikor eskütétele után el is kezdte beváltani fenyegetéseit. Donald Trump visszatérése az elnöki posztra már önmagában is felborzolta a kedélyeket Brüsszelben, de amikor január végén nyíltan belengette az új vámokat, egyértelművé vált: az EU-nak készülnie kell a legrosszabb forgatókönyvre.
Azonban Brüsszel – sokak ellenkezésére – végig egy tárgyalásos megoldást keresett az egyoldalú gesztusok és erőfitogtatás helyett.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!