Costa: „Európa védelme nem választható el Ukrajnáétól”
António Costa, az Európai Tanács soros elnöke hangsúlyozta, hogy az Európai Unió elkötelezett a kontinens biztonságának megerősítése mellett. „Nemcsak gondolkodnunk kell a biztonságunkról, hanem konkrét döntéseket is kell hoznunk és cselekednünk kell” – mondta, utalva arra, hogy a korábbi hónapokban már zajlottak stratégiai egyeztetések a kérdésről.
Külön kiemelte, hogy az Európai Bizottság gyors és határozott lépéseinek köszönhetően most lehetőség nyílik a védelmi képességek fejlesztésére.
Európa védelme nem választható el Ukrajna védelmétől. Egy erősebb európai védelem hozzájárul Ukrajna védelmi képességeinek megerősítéséhez, és fordítva is igaz: ha Ukrajna erősebb, Európa is biztonságosabb lesz
– jelentette ki.
Costa biztosította Zelenszkijt és az ukrán népet arról, hogy az Európai Unió továbbra is támogatni fogja őket, beleértve a jövőbeli béketárgyalásokat is, amikor Ukrajna készen áll rá. „Veletek voltunk az első naptól kezdve, veletek vagyunk most, és veletek leszünk a jövőben is – különösen akkor, amikor eljön az idő, hogy Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon” – mondta.
Von der Leyen: „Európa új felfegyverzési tervére 800 milliárd eurót szabadítunk fel”
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke történelmi pillanatként jellemezte az aktuális helyzetet.
Európa világos és közvetlen fenyegetéssel néz szembe, ezért képesnek kell lennünk megvédeni magunkat – és egyúttal Ukrajnát is
– mondta.
Ennek érdekében bemutatta az Újrafegyverezmni Európa-tervet (ReArm Europe Plan), amely 800 milliárd eurós védelmi befektetési csomagot tartalmaz. ”Ez a program lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy megerősítsék saját védelmi kapacitásaikat, támogassák az ukrán védelmi ipart, vagy közvetlenül katonai felszerelést biztosítsanak Ukrajnának" – fejtette ki.
Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az Európai Unió hosszú távra tervez, és a támogatás mindaddig folytatódik, amíg szükséges.
Ez egy döntő pillanat, amelyben megmutatjuk, hogy Ukrajna nem marad magára
– jelentette ki.
Zelenszkij: „Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghatottan köszönte meg az európai vezetők támogatását.
„Ez nemcsak szavak kérdése – valóban érezzük, hogy nem vagyunk egyedül” – mondta. Külön kiemelte, hogy az európai döntéshozók folyamatos támogatása kulcsfontosságú Ukrajna számára, legyen szó fegyverekről, gazdasági segítségről vagy politikai támogatásról.
Kiemelte, hogy a most bejelentett programok – különösen a védelmi ipar fejlesztését célzó új intézkedések – jelentős segítséget jelentenek Ukrajna számára.
Ezek nagyszerű döntések, amelyek hozzájárulnak Ukrajna és Európa biztonságának megerősítéséhez
– mondta az ukrán elnök.
Címlapkép forrása: EU