Miután hétfőn a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzések lazításával próbálta megmenteni az európai autóipart, az Európai Bizottság kedden az acélipar számára is intézkedéseket hozott - részben a saját zöld politikája kárára - írja a Financial Times szerzője.
Az EU acéliparában tavaly 18 000 munkahelyet szüntettek meg és ezzel 9 millió tonnányi kapacitást veszített el a magas energiaárak, a kereslet lassulása és az olcsó import miatt.
Ursula von der Leyen, Bizottsági elnök egy acélipari cselekvési terv kidolgozását sürgette, amit a tervek szerint március 19-én fognak közzétenni. Miután egyeztetett a szektor vezetőivel és szakszervezetivel is, azt mondta
Az acél mindenütt jelen van, a szélenergiától a védelmi iparig. Az európai acélgyártók azonban válaszúthoz érkeztek, mivel a szükséges szén-dioxid-mentesítés és a némileg egyenlőtlen globális verseny kihívásaival kell szembenézniük.
Elismerte, hogy az acélgyártóknak nem elég profitábilisek ahhoz, hogy a széntüzelésű kohókat új tüzelőanyagokra, például zöld hidrogénre állítsák át. Ennek egyik oka a globális túlkapacitás: különösen Kínában jóval olcsóbban jutnak szénhez, és jelenleg a világ acéltermelésének mintegy felét állítják elő. Ezért a 2018-ban bevezetett kvótaszint feletti importvámokat 2026 júniusára meg kell szüntetni.
Axel Eggert, az Európai Acélszövetség (EUROFER) főigazgató szerint a Bizottság igéretett tett olyan szigorításokra, amik képesek lesznek visszatartani a kvóta elengedése miatt várható hirtelen beáramló nyersanyagmennyiséget, és emellett áthidaló védőintézkedésekre is javaslatott tett, ám ezeket a Bizottság nem erősítette meg.
Az USA várhatóan a jövő héten komoly fejfájást okozhat az minden kereskedelmi partnerérek belengetett 25 százalékos acél- és alumíniumvámokkal, ami még inkább ösztönözné a termelőket, hogy az EU-ban próbálják értékesíteni termékeiket. Eggers szerint mivel legtöbb ország nem képes átvenni az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, drágább termelést,
előnyben kell részesítenünk az EU-ban gyártott acélt, különösen a zöld európai acélt.
Az Eurostat szerint a blokk vas- és acélimportja tavaly 39,5 milliárd eurót (közel 16 ezer milliárd forint) tett ki, míg az Egyesült Államokba irányuló vas- és acélexportja 5,4 milliárd euró volt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio