Aktiváljuk a vészhelyzeti záradékot, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat
– jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Müncheni Biztonsági Konferencián a Politico szerint.
A javaslat célja, hogy a katonai költések ne számítsanak bele az államháztartási hiány szigorúan szabályozott kereteibe, így az országok anélkül emelhetnék védelmi költségvetésüket, hogy egyéb kiadásokat kellene csökkenteniük.
Pénteken az államadósság szabályok elengedését kezdte követelni Emmanuel Macron francia elnök is.
Az intézkedést különösen a magas államadóssággal rendelkező országok, például Olaszország és Görögország támogatják, mivel számukra a szigorú költségvetési előírások eddig akadályozták a védelmi beruházások növelését.
Von der Leyen már egy zárt ajtós találkozón is felvetette ezt a lehetőséget a nemzeti vezetőknek, és most nyilvánosan is kiállt a szabályok lazítása mellett.
Az Európai Bizottság tervei között szerepel egy szélesebb intézkedéscsomag is, amely az egyes országok védelmi kiadásainak szintjéhez igazodna. Az elnök hangsúlyozta, hogy az EU-nak most kell lépnie, ha valóban komoly szereplő kíván lenni a globális biztonságpolitikában. Ennek érdekében a közösség több magánbefektetést vonna be a védelmi szektorba, valamint közös európai projekteket indítana a fejlett légvédelem és más stratégiai fontosságú területek támogatására.
Von der Leyen egyértelmű üzenetet fogalmazott meg:
Európának többet kell tennie saját biztonságának garantálásáért, és ennek érdekében a védelmi kiadások jelentős növelésére van szükség.
Címlapkép forrása: EU