A brüsszeli közlemény szerint a SpaceRISE fogja kifejleszteni, pályára állítani és működtetni az új uniós rendszert. A megállapodás aláírása fontos lépést jelent Európa szuverenitásának és biztonságos összeköttetésének garantálása terén - emelték ki.
A 12 évre szóló koncessziós szerződés a vonatkozó közlemény szerint szilárd köz-magán társulást hoz létre, amely
2030-ra lehetővé teszi mind a kormányzati, mind a kereskedelmi konnektivitási szolgáltatásokat.
A közlemény szerint az IRIS 2 az Európai Unió harmadik kiemelt programja, amelynek az a célja, hogy kezelje a védelem, a biztonság és az ellenálló képesség terén jelentkező sürgető és hosszú távú kihívásokat. Az IRIS 2 a tervek szerint összeköttetési szolgáltatásokat nyújt a kormányzati felhasználóknak, és áthidalja az unióban tapasztalható összekapcsolhatósági különbségeket.
A program nemcsak napjaink konnektivitási igényeivel foglalkozik, hanem lefekteti Európa stratégiai autonómiájának alapjait is a digitalizált világban
- tette hozzá közleményében az uniós bizottság.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images