A finn állandó képviselet tisztviselője a Reutersnek elmondta, hogy Finnország továbbra is bizonytalan a vámokkal kapcsolatban, amelyek bizonytalanságot okoznak a piacokon és az értékláncokban.
„Finnországnak még mindig vannak kétségei, különösen az Európai Unió általános érdekeit illetően, tudván, hogy nem minden európai autógyártó érzi úgy, hogy érdeke ez a lépés” – mondta a tisztviselő, aki névtelenséget kérve beszélt a finn döntés okairól.
Az ideiglenes vámok célja, hogy megelőzzék azt, amit Ursula von der Leyen bizottsági elnök „az állami támogatással épített olcsó [kínai] elektromos járművek áradata” néven emlegetett.
Ez volt az első szavazás ebben az ügyben és nem kötelező érvényű. Ezt követi majd egy zárószavazás, amely után az Európai Bizottság tarifajavaslatát elfogadják, hacsak nem lesz minősített többség ellene. A minősített többség azt jelenti, hogy legalább 55% tagállamnak kell támogatnia egy döntést úgy, hogy ezeknek legalább 65%-a képviselje az EU lakosságát.
Egyelőre csak Magyarország, Svédország és Németország jelezte, hogy a jelenlegi formájában nem támogatja a javaslatot.
Míg egyes országok határozottan támogatják a vámokat mint eszközt arra, hogy megvédjék saját autóiparukat és munkahelyeiket, addig mások attól tartanak, hogy ez csak további kereskedelmi feszültségeket generálhat Kínával.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio