Orbán Viktor a múlt héten találkozott Donald Trump amerikai elnökjelölt-aspiránssal, korábban pedig Ukrajnába, majd Oroszországba utazott, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytasson megbeszéléseket, majd Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt. Az utakra az EU soros elnökségét betöltve utazott el, de azokról nem tájékoztatta az uniós intémzényeket, ami miatt az Európai Bizottság már bojkottot hirdetett a soros elnökség informális találkozóira.
Az Európai Parlament most levelet író törvényhozói szerint Orbán Viktor kihasználta a formális titulust, azt sugallta, hogy az egész EU nevében jár el diplomáciai útjain, annak ellenére, hogy erre nincs felhatalmazása.
Orbán miniszterelnök már eddig is jelentős károkat okozott azzal, hogy kihasználta és visszaélt a tanácsi elnökség szerepével
– áll a levélben, amelyet az X közösségi médiaplatformon tettek közzé.
A levél szerzői szerint valódi tettekre van szükség, például Magyarország szavazati jogának felfüggesztésére az Európai Tanácsban.
A levelet számos képviselőcsoport törvényhozói írták alá, köztük a jobbközép Európai Néppárt (EPP), valamint a szocialisták (S&D), a liberálisok (Renew Europe), az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és a Zöldek (Greens/EFA).
Bár a törvényhozóknak nincs hivatalos lehetőségük arra, hogy megfosszák Magyarországot szavazati jogától, de nyomást helyezhetnek az Európai Bizottságra és a Tanácsra, hogy a 2017 óta tartó hetes cikkely szerinti eljárást továbbléptessék és szankcionálják a magyar kormányt.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: EU