Magyar szempontból nyilvánvaló, hogy nem kapjuk meg az RRF-pénzünket, valamint a kohéziós támogatásainkat. Ez összekapcsolódik azzal, hogy nem támogatjuk a közös költségvetés átalakítását – jelentette ki Orbán Balázs. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki nap után péntek hajnalig tartó egyeztetésen megvétózta a hétéves pénzügyi keret (MFF) felülvizsgálatát. Korábban az Európai Bizottság a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) 19 milliárd euróval megemelkedő kamatkiadásaira, valamint Ukrajna támogatására és gazdaságösztönző célokra kért mintegy 100 milliárd eurónyi befizetést.
Ezt a tervet Magyarország mellett a szokásos fukar államok – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország –, valamint Németország sem támogatta, de Németország is módosításokat kért. A mostani csúcstalálkozó előtt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke már csak egy 22,5 milliárd eurós tervet rakott az asztalra, amelyet már majdnem minden másik tagállam elfogadott, de Magyarország ezt a tervet is elutasította.
Orbán Balázs érvelése szerint addig nem tudja elfogadni az RRF-hitelkamatainak fizetéséhez szükséges büdzsénövelést sem, amíg Magyarország nem fér hozzá a helyreállítási pénzekhez.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!