Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Kóka János

Vállalat: Doktor24 Csoport
Beosztás: elnök
Dr. Kóka János egykori gazdasági miniszter, pénzügyi befektetõ, informatikai és egészségügyi vállalkozó, három gyermek édesapja. Az orvosi diplomával rendelkezõ üzletember karrierje során több különbözõ vezetõi pozíciót töltött be, mind az államigazgatásban, mind a magánszektorban.1996-tól az Elender kereskedelmi vezetőjeként, majd vezérigazgatójaként vett részt az ezredforduló első számú független internetszolgáltatójának építésében. 2000-ben elnyerte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által alapított „Év Informatikai Menedzsere” díjat. 2002 és 2004 között a genfi székhelyű PSINet Europe üzletfejlesztési alelnöke. 2004-ben hazatérve az IVSZ elnökévé választották. 2004 októberében gazdasági és közlekedési miniszterré nevezték ki, majd 2006 és 2010 között parlamenti képviselőként tevékenykedett. 2010-ben szakított a politikával, és visszatért az üzleti életbe. 2010 óta a Doktor24 Zrt. társ-alapítójaként a társaság vezérigazgatójának tanácsadója. 2011-től a nemzetközi mobilfizetéssel foglalkozó Cellum Global elnök-vezérigazgatója, illetve a müncheni központú BMW Herbert Quandt Alapítvány felelős vezetői csoportjának tagja. 2016-tól a digitális fizetéssel foglalkozó Festipay Zrt. elnöke, 2018-tól az indonéz Telkom csoport vezető fintech tanácsadója és a szingapúri TripleP Impact Fund tanácsadó testületének tagja. 2020 januárjától a Doktor24 igazgatóságának elnöke.

Önnek ajánljuk

Property Warm Up 2025

Property Warm Up 2025

2025. február 20.
Agrárszektor Konferencia 2024

Agrárszektor Konferencia 2024

2024. december 4 - 5.
Mibe fektessünk 2025-ben?

Mibe fektessünk 2025-ben?

2024. december 10.
Agrárium 2025

Agrárium 2025

2025. március 19.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.