Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Pálinkás József

Vállalat: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Beosztás: elnök
Fizikusként végzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen, majd az MTA Atommagkutató Intézetének (ATOMKI) doktoranduszaként a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot 1981-ben. 1983-1989 között posztdoktori ösztöndíjas, illetve vendégkutató az Amerikai Egyesült Államokban és Svédországban. 1989-ben megkapja a fizikai tudomány doktora címet, a Magyar Tudományos Akadémiának 1995 óta levelező, 2004 óta pedig rendes tagja. 2009-től az Academia Europaea tagja. Szerzője vagy társszerzője 974 tudományos munkának, amelyeket a tudományos szakirodalomban több mint 14 ezer alkalommal idéztek. Tudományos munkásságának részletei megtalálhatók a Magyar Tudományos Művek Tára honlapján. 1990-1996 között az MTA ATOMKI kutatóprofesszora, igazgatóhelyettese, majd igazgatója, emellett 1995 óta egyetemi tanár Debrecenben, 1996-1997 között a Debreceni Universitas elnöke. 1995-től 2013-ig a Debreceni Egyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén tanszékvezető egyetemi tanár. 1998-tól 2002-ig az Oktatási Minisztériumban politikai államtitkár, majd oktatási miniszter. 2008-tól 2014-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. 2009-2014-ig a Tudományos Világfórum (WSF) elnöke, 2008-tól az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) tagja, utóbbinak 2011-től máig alelnöke. 2011-2013 között az európai kutatási és kutatás-támogató szervezeteket tömörítő Science Europe igazgatótanácsának tagja. 2014-ben kormánybiztosként a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer megújítását készíti elő, 2015 januárjától a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Property Warm Up 2025

Property Warm Up 2025

2025. február 20.
Agrárszektor Konferencia 2024

Agrárszektor Konferencia 2024

2024. december 4 - 5.
Mibe fektessünk 2025-ben?

Mibe fektessünk 2025-ben?

2024. december 10.
Agrárium 2025

Agrárium 2025

2025. március 19.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.