Portfolio Signature

A munkaerőhiány miatt megállt Magyarország népességfogyása

A munkaerőhiány miatt megállt Magyarország népességfogyása

Az elmúlt két évben Magyarországon alig csökkent a népesség. 2020 elején mindössze 3000 fővel éltek keveseben az országban, mint egy évvel korábban, ami meglepőnek tűnhet, ha tudjuk, hogy évről évre mintegy 40 ezerrel kevesebben születnek meg, mint ahányan meghalnak. A jelenség mögött a migrációs folyamatokban bekövetkezett változások állnak, ezen belül is kitüntetett szerepet játszik az ukrán vendégmunkások nagy tömegű bevándorlása. A 2020-as év azonban megtörheti a trendeket.

Jövőre már nem lehet feneketlenül költekezni, de a monetáris normalizáció még messze van Magyarországon

Jövőre már nem lehet feneketlenül költekezni, de a monetáris normalizáció még messze van Magyarországon

A következő évben a monetáris és fiskális politika alkalmazkodó marad Kelet-Közép-Európában, de további lazítás csak korlátozottan elképzelhető – írja elemzésében a Fitch Solutions. A devizaárfolyam-stabilitás és az inflációs környezet lehetővé teszi a jegybankok számára, hogy jövőre is lazák maradjanak, viszont további kamatemelések az intézet szerint leghamarabb 2022-ben várhatók. Új fiskális ösztönzés várható, de ez nem lesz összehasonlítható a 2020 első félévében bejelentett intézkedésekkel.

Nagyon furcsa és szokatlan, ami az OTP-részvényeknél történik

Nagyon furcsa és szokatlan, ami az OTP-részvényeknél történik

Az OTP részvényárfolyama mozgékony, hozzá vagyunk szokva, hogy az idő nagy részében markáns kilengések mellett mozog, ami nem is véletlen, hiszen az OTP magyar proxi, a nemzetközi hangulatjavulásokra és -romlásokra is érzékenyen reagál, a külföldi befektetők részben az OTP részvényein keresztül adják vagy veszik Magyarország romló vagy éppen javuló kilátásait (annak ellenére, hogy a bank bankcsoport bevételének és profitjának nagy része már a régiós leányoktól származik). Az elmúlt napokban azonban az OTP grafikonján relatíve ritkán látható esemény rajzolódott ki: a nagy semmi. Gyakorlatilag november közepe óta mozog szűk sávban az árfolyam, ilyenre utoljára szinte napra pontosan két éve volt példa. Megnéztük, mi jöhet a következő napokban.

Merre megy a magyar tőzsde a novemberi száguldás után? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Merre megy a magyar tőzsde a novemberi száguldás után? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Hatalmasat emelkedett novemberben a BUX index és elkezdődött a december, a Mikulás-rali időszaka. Havi felmérésünkben megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól, és összegyűjtöttük, hogy melyek most a profi befektetők kedvenc részvényei. Általánosságban elmondható, hogy a novemberi részvénypiaci emelkedés után óvatosabbá váltak a hazai alapkezelők, kevesebben várnak jelentősebb emelkedést a BUX indexre rövid távon, mint egy hónappal ezelőtt. A forintpiacon három hónapig inkább oldalazás jöhet, a következő egy évre pedig gyengülést jósolnak a profi befektetők.

Miért tud erősödni a forint a vétóügy kellős közepén?

Miért tud erősödni a forint a vétóügy kellős közepén?

Miközben teljesen bizonytalan, hogy jövő hétfőig, vagy majd jövő péntekig meg tud-e állapodni egy kompromisszumos megoldásban az EU vezetésével a magyar és a lengyel kormány, aközben a forint látványosan jól tartja magát az utóbbi napokban és a dollárral szemben 3,5 havi csúcsra ért. Ennek bizonyára sok autós örül most, mivel ez most segít abban, hogy ne dráguljon még jobban az üzemanyag a kutakon. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk azokat a tényezőket, amelyek mindezt megmagyarázzák.

Így lehet majd sok pénzt keresni 2021-ben

Így lehet majd sok pénzt keresni 2021-ben

Lassan magunk mögött hagyjuk 2020-at, ami sok szempontból rendhagyó év volt, nem csak a mindennapokban, de a tőkepiacokon is. Az idei év nagy sztárjai a vírushelyzetből profitáló technológiai vállalatok részvényei voltak, azonban a kedvező vakcinahírek után rotáció kezdődött a szétütött szektorok felé, várhatóan ez fog folytatódni jövőre is. Az idei relatív alulteljesítés után várhatóan jó befektetési lehetőségek fognak nyílni az európai piacokon és Ázsiában is, és fenntarthatóság, mint befektési téma továbbra is erős lehet a SocGen szerint.

Füstbe mennek a dohánycégek? - Így hatott a koronavírus a dohányiparra

Füstbe mennek a dohánycégek? - Így hatott a koronavírus a dohányiparra

A dohányzás az utóbbi évtizedekben egyre inkább visszaszorulóban van, a leszokást különböző programok, és az országok egyre keményebb adózási szabályai is segítették. A dohányipari vállalatok a volumencsökkenést folyamatos áremelésekkel próbálják ellensúlyozni, amellyel egyelőre sikeresen kerekednek felül a negatív trendeken, és emelkedő profitról és enyhén emelkedő árbevételről számolnak be. A koronavírus járvány kitörése kiváló ok lehetett volna az elsősorban a tüdőt károsító vírus miatt a leszokásra, ám mégis, ezzel ellentétes folyamatok zajlanak le. Világszerte, az otthonaikba bezárt emberek a szorongás, az unalom, a stressz és társadalmi elszigeteltség miatt többet dohányoznak, ezért a dohánycégeknek is jól megy. Megnéztük, hogy befektetésként hogy néznek ki a dohányipari vállalatok részvényei.

Hullámvasúton az árfolyam, az OTP nem való gyenge idegzetűeknek

Hullámvasúton az árfolyam, az OTP nem való gyenge idegzetűeknek

Nem indult rosszul 2020 az OTP részvényeinél, az árfolyam februárban még új csúcsra emelkedett, aztán beütött a koronavírus-járvány, és lefeleződött az OTP értéke, március közepén egy nap alatt 17 százalékot zuhant az árfolyam, ennél nagyobb esésre csak egyszer, még az orosz válság alatt került sor. Az elmúlt hónapok inkább a tradereknek kedveztek, a hosszútávú befektetőknek sem beszállni, sem a meglévő pozíciókat tartani nem volt könnyű. Megnéztük, ekkora hullámvasút után olcsók vagy drágák az OTP részvényei.

Elszabadult a bika a tőzsdéken, történelmet írtak a piacok

Elszabadult a bika a tőzsdéken, történelmet írtak a piacok

Évtizedek óta nem látott rali indult novemberben a világ tőzsdéin, miután az amerikai elnökválasztás és az egymás után érkező kedvező vakcinhírek euforikus hangulatot eredményeztek a részvénypiacokon. Egyértelműen az látszik egyébként, hogy a befektetők nem a gazdaság és a vállalatok mostani állapotát, vagy a járványhelyzet aktuális állását árazzák, hanem a várhatóan jövőre beköszöntő új világot, amelyben a vakcinával sikerül legyőzni a vírust.

Megint rácáfoltak a magyarok a statisztikákra: 110 ezren már bebiztosították magukat a Brexit ellen

Megint rácáfoltak a magyarok a statisztikákra: 110 ezren már bebiztosították magukat a Brexit ellen

Június és szeptember között megint több mint tízezer magyar regisztrált az Egyesült Királyságban, hogy a közelgő Brexit előtt tartós letelepedési engedélyt biztosítson be magának. Ezzel összesen már több mint 110 ezren jelezték, hogy szeretnének maradni az országban, és az utolsó roham majd csak 2021 első felében jöhet. Viszont a szám így ismét meghaladja a hivatalos brit statisztikát a szigetországban élő magyarok számát illetően.

Őrült átalakulás zajlik: ezen áll vagy bukik, kik lesznek a magyar autóipar nyertesei és vesztesei

Őrült átalakulás zajlik: ezen áll vagy bukik, kik lesznek a magyar autóipar nyertesei és vesztesei

Múlt szerdán sor került a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) online webináriumára, amelynek fókuszában a koronavírus-válság sújtotta nemzetközi és hazai járműipar helyzete, kihívásai és lehetőségei álltak. Kiemelt szerepet kapott továbbá az új technológiákra történő átállás, az elektromos autózás előretörése, amellyel kapcsolatban Nyírő József, a Majosz elnöke hangsúlyozta, sokkal gyorsabb ütemben zajlik, mint azt a legtöbben várták korábban. Rózsa Tamás, a Top Tier Consultants vezérigazgatója pedig fő üzentként kijelentette: azok a vállalatok tekinthetnek optimistán a jövőbe, amelyek képesek lesznek alkatrészeket szállítani az elektromos autókhoz.

Fitch Solutions: Hiába lesz elnök Joe Biden, az új hidegháború szinte elkerülhetetlen

Fitch Solutions: Hiába lesz elnök Joe Biden, az új hidegháború szinte elkerülhetetlen

Joe Biden megválasztott elnök kormányzásának egyik legnagyobb kérdése, hogy milyen megközelítést alkalmaz majd Kínával szemben. Az általános vélekedés szerint a demokrata elnök hasonlóan keményen lép majd fel Kínával szemben, az eszközök terén azonban várható változás: az egyoldalú lépések helyét a multilaterális kereteken belül történő nyomásgyakorlás veszi át. Ezt az álláspontot osztja a Fitch Solutions is elemzésében, amely szerint Biden egy laza, európai és ázsiai szövetségeseket tömörítő nemzetközi koalícióban lép majd fel Kínával szemben mind a gazdaság, mind a geopolitika területén.

Példátlan lépésre készül Donald Trump – elnöki kegyelmet adna saját magának?

Példátlan lépésre készül Donald Trump – elnöki kegyelmet adna saját magának?

Donald Trump a napokban megosztott Twitteren egy bejegyzést, melyben Matt Gaetz republikánus képviselő azt javasolta az elnöknek, hogy adjon magának elnöki kegyelmet. Amerikai elemzők tucatja kezdte el vizsgálni, hogy ennek milyen jogi következményei lehetnek, illetve hogy egyáltalán lehetséges-e ezt kivitelezni.

Nő a feszültség a magyar tőzsdén - Ezekben a részvényekben van most fantázia

Nő a feszültség a magyar tőzsdén - Ezekben a részvényekben van most fantázia

Az elmúlt időszakban, részben a vakcinhírek által fűtött kedvező nemzetközi hangulattal a magyar tőzsde is menni tudott, a hazai nagypapírok kivétel nélkül jól teljesítettek az elmúlt 1-1,5 hónapban, ahogyan a nemzetközi prondon is kialakult egy rotációt a ciklikusabb szektorok részvényei felé. A technikai képet megvizsgálva alapvetően az látszik, hogy a magyar blue chipek a masszív emelkedést követően jelenleg vagy túlvettek, vagy közel járnak a túlvettséghez, amelyre a befektetőknek is érdemes lehet figyelniük, emellett az is látszik, hogy több hazai nagypapír is kulcsszintek közelében jár.

Koronavírus-válság a magyar cégeknél: mindenki hosszú hitelekbe menekül?

Koronavírus-válság a magyar cégeknél: mindenki hosszú hitelekbe menekül?

A 2008-as válsággal ellentétben nem állt meg az élet a vállalati hitelpiacon az elmúlt hónapokban, de a visszaesés így is egyértelmű. Az állami hitelprogramoknak, különösen az NHP Hajrának köszönhetően látványosan felértékelődtek a hosszú lejáratú forinthitelek a vállalatok tartozásaiban. Az IT-kommunikáció és a mezőgazdaság mellett érdekes módon éppen a turizmus hitelállománya vészelte át eddig a legjobban a válságot.

Jöhet a 400 forintos euró, közben lehullt a lepel a magyar nyugdíjakról

Jöhet a 400 forintos euró, közben lehullt a lepel a magyar nyugdíjakról

Szinte egyöntetű a magyar megtakarítási piaci szakemberek véleménye arról, minek volt a legnagyobb hatása az utóbbi 10 évben a szektorra: a MÁP+ bevezetése olyan eseményeket utasított maga mögé, mint a brókerbotrányok, a koronavírus vagy a svájci frank elszállása. A Portfolio Öngondoskodás konferenciáján a résztvevők azt is elárulták, mit gondolnak a jóléti alapok ötletéről, mennyit tudnak nyugdíjra félretenni, és mit gondolnak a forint jövőjéről.

Mikor jöhet végre az újabb koronavírus-mentőcsomag Amerikában?

Mikor jöhet végre az újabb koronavírus-mentőcsomag Amerikában?

Bár jó hírek érkeznek a koronavírus-vakcina fejlesztésével kapcsolatosan, az Egyesült Államokban rekordmagasra ugrottak a fertőzésszámok és az államok sorra jelentik be az újabb lezárásokat. Ilyen környezetben egyre égetőbb kérdés, hogy mikor jön az újabb gazdaságstimulációs csomag, hiszen a tavasszal meghozott intézkedések jelentős része kifutóban van vagy már kifutott. A kongresszus egyelőre nem tud megállapodni semmiben, de Joe Biden és az elemzők is optimisták.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.