Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Több mint 12 ezer civil halt meg az ukrajnai háborúban

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén a világszervezet leszerelési ügyekért felelős tagja, Izumu Nakamicu elmondta, hogy 2022. február 24. és 2024. november 30. között az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) több mint 12 340 civil halálesetet és több mint 27 836 civil sérülést regisztrált Ukrajnában. A hivatal megjegyzi, hogy novemberben az ukrajnai áldozatok 42 százaléka az Orosz Föderáció által indított nagy hatótávolságú fegyverek használata miatt történt, ami jelentős növekedés az előző hónapokhoz képest. Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának ellenőrzött adatai szerint 2024. január 1. és november 30. között a légibombák 341 polgári személyt öltek meg és 1 803-at sebesítettek meg, ami a halálos áldozatok számának háromszorosát és a légibombák okozta sérülések számának hatszorosát jelenti 2022-höz képest.

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
magdeburg merénylet