Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Miért reagált így a forint?

A kormány hétfő reggel új különadók bevezetését ismertette, az OTP piacán már érzékelhető is volt azonnal a reakció. Eközben a forint euróval szembeni árfolyama fél órával a bejelentés után érdemi elmozdulást nem mutat, továbbra is a 392,40-es szint környékén mozog a kurzus. Felmerülhet a kérdés, hogy a hazai fizetőeszköz árfolyamára miért nem volt érdemi hatással eddig a bejelentés.

  • Egyrészt a befektetők értékelhetik pozitívan a bejelentéseket, miszerint a kormány komolyan veszi a költségvetés gondjait és kezeli a kialakuló egyensúlytalanságot. A konszolidációs lépések (még ha adóemelések formájában is érkeznek) megtétele emiatt kedvező megítélés alá esik a piacon.
  • Közben viszont erősödni sem tud rövid távon, azonnali reakcióként a forint, ami azzal függhet össze, hogy ezúttal sem piacbarát lépéseket valósít meg a kormány.
  • Harmadrészt, a piaci szereplők számára nem okozhatott nagy meglepetést a kormány, ugyanis benne volt a levegőben ez az adóemelő intézkedés.
  • Negyedrészt a forint erejét hétfő délelőtt támogatja, hogy a dollár gyengülésnek indult az euróval szemben, ami hagyományosan kedvez a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

McDonald's Corporation - elemzés

Két hónapja van a Top10-ben. Júniusban nem tudtam elemezni, mert a roic.ai valami fejlesztés miatt változtatott a letölthető adatok formátumán, azt ígérték, hogy javítják, de a végén én al

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
forint érme bankjegy