Nagy Gyula
Második alkalommal a listán
Nagy Gyula szakmai karrierjét könyvvizsgálóként a Deloitte-nál kezdte 2003-ban, ahol multinacionális vállalatok nemzetközi könyvvizsgálatát vezette. 2012-ben csatlakozott az OTP Csoporthoz, ahol az OTP Ingatlan Zrt. gazdasági igazgatója lett. 2018-ban megbízott pénzügyi igazgatóként dolgozott a CTP Csoportnál, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb cseh központú ingatlanfejlesztőjénél. 2023. szeptembertől a GTC (Global Trade Centre) vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.
2023-ban a várakozásaikat felülmúló pénzügyi évet zárt a csoport, melynek vezetésében jelentős változások történtek: új csoportszintű pénzügyi igazgatót neveztek ki, valamint a korábbi operatív igazgató stratégiai igazgatóvá történő előléptetése mellett az igazgatóságba új operatív igazgató került. Új stratégia mentén a vezetőség az ingatlanportfólió diverzifikációját szem előtt tartva nyugat-európai fejlettebb piacok felé történő terjeszkedés mellett köteleződött el, melynek keretében több akvizíciót hajtott végre német nagyvárosokban, belépve ezzel a lakóingatlanfejlesztés, ezen belül is az ún. „Senior Housing” piacra. A csoport a nyugat-európai terjeszkedés megvalósítása céljából továbbra is aktívan keresi a befektetési lehetőségeket.
2024 során a vállalat megtartotta a minősítő cégek által adott korábbi minősítéseit, amely prudens pénzügyi politikáját szem előtt tartva biztosítja a hosszútávú, fenntartható finanszírozási struktúráját. A vezetőség továbbra is elkötelezett a környezetvédelmi fenntarthatósági követelmények mellett, jelenlegi irodaház-portfóliójának 93 százaléka megfelel a zöld követelményeknek és ESG-kritériumoknak, nagyobb részüket zöld minősítéssel rendelkező irodaterületek teszik ki.