Itt a szomorú igazság a magyar nyugdíjasokról: minél gazdagabb valaki, annál tovább él

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Hagyományosan a nyugdíjmodellezők felteszik, hogy adott időszakban és adott országban az egyének születéskor várható élettartama független az életpálya-jövedelmüktől. Újabban azonban egyre több kutató vizsgálja, hogyan emelkedik párhuzamosan a várható élettartam a jövedelemmel. A folyamatot a népesség leggazdagabb és a legszegényebb részének élettartam-különbségével mérik, amelyet élettartamrésnek neveznek. Például az Egyesült Államokban a 2001 és 2014 közti időszak átlagában a leggazdagabb és a legszegényebb 1 százalék élettartam-különbsége férfiaknál 15, nőknél 10 év volt (Chetty és szerzőtársai, 2016).

A továbbiakban magyar adatbázissal dolgozunk (1. ábra), amely 2012-es adatok alapján négy egyenlő részre osztja a magyar férfiakat végső nyugdíjuk szerint, és hozzáteszi, hogy átlagosan hány évet éltek még a 60 éves koruk után: ezt nevezik a 60 évesen várható hátralévő élettartamnak. A felső és az alsó negyed alapján a rés 4 év, a relatív rés 21 százalék. Az átlagnyugdíj százalékában kifejezett négy nyugdíjat relatív nyugdíjnak nevezzük.

Amikor a nyugdíjrendszer jövedelem újraelosztási hatásáról elmélkednek, a hagyományos megközelítés hívei figyelmen kívül hagyják ezt a dimenziót. Például az 1992 és 1998 közti magyar tb-nyugdíjrendszert erősen degresszívnek tekintik, mert minél nagyobb volt a nyugdíjmegállapítás alapjául szolgáló egyéni életpálya-kereset éves átlaga (röviden: a nyugdíjalap), annál kisebb lett a megfelelő nyugdíj–kereset arány. Például 10 jövedelmi sáv létezett, és az egyes jövedelemsávokban a nyugdíjalapnak 100, 90, …, 10 százalékát írták jóvá. Mivel a magyar nyugdíjrendszer a nettó jövedelmeket vette (és veszi) alapul, a degresszió második szjá-nak volt tekinthető. A rendszer paraméterértékei (nemcsak nominális, hanem reálértékben is) évente változtak, és már csak emiatt is népszerűtlenek volt a degresszió.

1998-ban több okból logikusnak látszott, hogy a tb-pillérben szűnjék meg az induló nyugdíjak degressziója. A fokozatos átmenetre 15 évet szántak, és 2013-ban induláskor már csak a két felső sáv maradt meg, akkoriban nagyon magasnak számító, 372 és 421 eFt-os alsó sávhatárral. Például 500 eFt-os nyugdíjalap esetén a beszámított jövedelem

372 +0,9(421–372)+0,8(500–421)= 372 +0,9x49+0,8x79=372+44,1+63,2=479,3 eFt

volt, 4 százalékkal kisebb, mint az eredeti érték. (40 éves szolgálati idő és korhatáros nyugdíjazás esetén a nyugdíj a nyugdíjalap 80 százaléka!)

Ezek a nominális értékek 2013 óta is megmaradtak, miközben mind az árak, mind az átlagos bérek jelentősen emelkedtek, ezért a degresszió újra emelkedik.

A nyugdíjrendszerbeli újraelosztás számításakor azonban az élettartamrést is figyelembe kell venni (Simonovits, 2021; Simonovits–Lackó, 2021). Például tekintsük az életpálya során befizetett járulékok és a kapott járadékok különbségét, s annak (relatív) szórásával mérjük az újraelosztást. Az egyszerűség kedvéért az alábbi képletben eltekintünk a bérek és az árak növekedésétől:

Életpálya-egyenleg = szolgálati évek száma x járulékkulcs x bruttó bér – nyugdíjas évek száma x nyugdíj.

Ha figyelembe vesszük, hogy a nyugdíjon kívül a szolgálati évek, de különösen a nyugdíjas évek száma is függ a bruttó bértől, látható, hogy az egyenleg–bér-kapcsolat bonyolult.

Az 1. ábra adatait szabadon értelmezve, a következő számpéldával élünk: mindenki az átlagosan 19 éves nyugdíjtartam duplájáig, 38 éven keresztül fizetett járulékot, továbbá feltesszük, hogy a 2012-ben elhunytak egykori bruttó bére nyugdíjuk 2,5-szerese volt: arányos nyugdíj. Belátható, hogy számpéldánkban az egyensúlyi járulékkulcs kerekítve 20,5 százalék. (Ha kisebbnek választottuk volna a nyugdíj–bér-hányadost, akkor nagyobb járulékkulcsot kaptunk volna.) Az egyenleg fenti képletébe behelyettesítve, az életpálya-egyenlegekre a következő adatokat kapjuk a 2. ábrán, mindent az elhunyt férfiak átlagos éves nyugdíjában kifejezve.

Látható, hogy az arányosnak feltételezett nyugdíj az életpálya egészében jelentős jövedelmet oszt újra a kisebb nyugdíjúaktól a nagy nyugdíjúak felé. Konkrétan: az 1. és a 2.  alsó nyugdíjnegyedbe tartozók életpályájuk során az átlagos éves nyugdíj 148, illetve 96 százalékával többet fizetnek be, a legfelső nyugdíjnegyedesek viszont az éves átlag 244 százalékával kapnak többet.

Lehetne olyan nyugdíjrendszert is kitalálni, amelyben nem lenne újraelosztás, csak a négy osztályra külön–külön kellene a járuléktömeget elosztani a (hátralévő) várható élettartammal. Ezt a semleges rendszert mutatja be a 3. ábra, az előbbinél árnyalatnyival kisebb az egyensúlyi járulékkulccsal: 20,4 százalék. Mivel az egyenlegek definíció szerint nullák, elhagytuk őket.

Bár a semleges nyugdíj eltünteti az életpálya-újraelosztást, több előnytelen tulajdonsága miatt tudomásom szerint sehol sem alkalmazzák a gyakorlatban. Mielőtt tovább lépnénk, kitérőként megemlítem az alapnyugdíjat, amelynél mindenki azonos nyugdíjat kap. A 4. ábra 20 százalékos járulékkulcsnál és 100 egységnyi alapnyugdíjnál tünteti föl az életpálya egyenlegeket. Nem meglepő, hogy az 1. negyed több mint 5 évi átlagnyugdíjjal kap többet, mint amennyit befizet; a 4. negyed viszont majdnem 8 évnyi átlagnyugdíjjal fizet többet, mint amennyit kap.

A legjobb megoldást az alap- és az arányos nyugdíj keverése adja, például 20-80 százalékos arányban, megtartva semleges rendszer járulékkulcsát.

Az 5. ábrán megmutatjuk, hogy a keverés jelentősen csökkenti, de nem szünteti meg a kisnyugdíjasok túlfizetését és a nagynyugdíjasok elmaradását az arányos nyugdíjrendszerhez képest; és fordítva az alapnyugdíj-rendszerhez képest.

Hivatkozások

• Chetty, R.–Stepner, M.–Abraham, L.–Lin, S. Scuderi, B.–Turner, N.–Bergeron, A.–Cutler, D. (2016): The Association between Income and Life Expectancy in the United States, 2001–2014. JAMA, Vol. 315. No. 16. 1750–1766. o. https://doi.org/10.1001/jama.2016.4226. 
• Molnár D. L.–Hollósné Marosi, J. (2015): Az öregségi nyugdíjasok halandósága. A nyugellátási összeg, a nyugdíjazási életkor és a halandóság összefüggései Magyarországon, 2004–2012. Közgazdasági Szemle, 62:12, 1258–1290. o. https://doi.org/10.18414/ksz.2015.12.1258
• Simonovits, A. (2021): Életpálya-jövedelemtől függő várható élettartam és a nyugdíjrendszer, Statisztikai Szemle, 99:7, 632–660. o.
• Simonovits, A.–Lackó, M. (2021): A várható élettartam–jövedelem-kapcsolat egyszerű ökonometriai becslése – újraelosztás a nyugdíjrendszerben, Közgazdasági Szemle, 68: 11, 1162–1170. o.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, és nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Címlapkép: Getty Images