Ez a három hónap mentette meg az építőipart - Merre tovább innen?
Ingatlan

Ez a három hónap mentette meg az építőipart - Merre tovább innen?

Portfolio
Ahogy az EBI Építésaktivitási Jelentése alapján már írtuk, a tavalyi év utolsó negyedéve mentette meg 2024-ben az építőipart, így a korábbi két gyengébb negyedév ellenére végül közel 2800 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák, ami lényegében a 2023-as évivel egyezik meg. Hogy milyen kilátásokkal fordultunk rá 2025-re, és mikortól számíthatunk az ágazat érdemi élénkülésére, arról a március 27-i Építőipar 2025 konferencián beszélnek majd a szakértők.

Hiába volt azonban erősebb a tavalyi utolsó negyedév, a 2021-2022-es számoknál így is sokkal gyengébb volt a teljesítmény, utoljára 2016-ban volt mérhető a 2024-es szintnél szerényebb összegű kivitelezésindítás.

A lakásépítések húzták a magasépítéseket

A magasépítések jobb negyedik negyedéves aktivitáskezdési számai mögött egyértelműen a társasházi lakásépítések álltak, ahol rekordnövekedés volt mérhető az előző negyedévekhez képest, és 3 hónap alatt eddig soha nem látott összegben indultak el építkezések.

A nem lakáscélú magasépítések esetében viszont az aktivitáskezdés a negyedik negyedévben is alacsonyan alakult, szinte megegyezett a harmadik negyedéves számmal. Mindez alig több mint 200 milliárd forintot tett ki, ami az előző évek negyedéves számaihoz képest továbbra is nagyon szerény szintet jelentett. Változatlan árakon nézve az elmúlt 11 évben nem volt alacsonyabb a nem lakáscélú magasépítési aktivitáskezdés, mint 2024 utolsó negyedévében.

epitoipar_2025_1140x384_hun-hu-1796

A mélyépítéseknél az út- és vasútépítések domináltak

Az év utolsó negyedévében több mint 330 milliárd forint értékben kezdődtek meg mélyépítési kivitelezések hazánkban, ami közelítette az első negyedéves, szintén kiemelkedően magasnak számító összeget. Így összességében 2024-ben a mélyépítési aktivitáskezdés szintje meghaladta a 800 milliárd forintot, túllépve ezzel a 2023-as számot, illetve megközelítve a 2021-es értéket.

2024 utolsó negyedévében az aktivitáskezdés nagyjából fele út- és vasútépítési projektekhez kapcsolódott.

A jobb negyedik negyedéves mélyépítési számokat azonban árnyalja, hogy a növekedés jelentős része mindössze egyetlen projekt elindulásának, a Mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésindításának volt köszönhető.

Továbbra is Budapest-központú az ország

A legtöbb beruházás Közép-Magyarországon indult, az elmúlt évet nézve a beruházások nagyjából fele kapcsolódott Közép-Magyarországhoz, ezen belül,

a megkezdett kivitelezések közel 40 százaléka Budapestet érintette.

Hogy látja az ÉVOSZ?

Az ÉVOSZ szerint az építőipar összességében továbbra is gondokkal küzd. Fontos tényezőként említhető a gyér kereslet, az alacsony kapacitáskihasználtság, a kiélezett árverseny, az import termékek dömpingje, a továbbra is magas kamat és inflációs környezet, a bérnyomás, valamint a magas energiaárak. A szövetség elemzése szerint 2025-ben a megrendelési állomány további 10%-kal zsugorodhat.

Hogy mikor jöhet el a fordulat és abban milyen szerepe lesz az államnak, arról az Építőipar 2025 konferencián Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára fog beszélni. Ezt követően "Kiút az építőiparnak! – Lesznek projektek, de csak a legjobbaknak!" címmel Dr Takács Ernő, az IFK elnöke tart előadást.

az évosz várakozása szerint idén mindössze 12 ezer lakás építése várható, aminek következtében az építésgazdaságban akár 35 ezer tartós munkahely is megszűnhet.

A szövetség hangsúlyozza, hogy a már meghozott kormányzati intézkedések – az elindult felújítási és gazdaságélénkítési programok – üdvözlendők, ám azok érdemi hatásai reálisan csak később várhatók. Ezért a szakmai szövetség szorgalmazza a rövid távú kereslet és kínálat további ösztönzését, a támogatási programok igénybe vevői körének további szélesítését.

A digitalizáció lehet a megoldás?

Hogy a fenti kihívásokra mennyiben jelenthetnek megoldást a legújabb technológiai és digitális megoldások, arról az Építőipar 2025 konferencián Dálnoki Ádám, a BauApp Kft. igazgatója fog beszélni. Ezt követően pedig a hatékonyság csodafegyveréről AI, tech, future of construction, contech, digitalizáció, adatelemzés és előregyártás témájában Tibor Dávid, az ÉVOSZ alelnöke, a Masterplast elnöke az alábbi szakértőkkel beszélget:

Ha kíváncsi vagy, milyen folyamatok fogják alakítani az előttünk álló években a hazai építőipart, látogass el március 27-én a Portfolio Építőipar 2025 konferenciára. Részletekért kattints!

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet