Teljesen felújítja székházát az Erste
Ingatlan

Teljesen felújítja székházát az Erste

Portfolio
A tervek szerint 2028-ra teljesen felújítja székházát az Erste. A bank új irodaház vásárlása helyett azért döntött a meglévő épület modernizálása mellett, mert ez akár 50-75 százalékkal kisebb széndioxid-kibocsátással jár. A beruházás eredményeként a gépészet átfogó felújítása mellett a belső terek is teljesen megújulnak - közölte a cégcsoport.

Felújítja székházát, a Budapest 13. kerületében, a Népfürdő utcában álló Európa Tornyot az Erste Bank. Az irodaházat ezentúl Erste Toronynak hívják majd.

A bank az épület átfogó, mindenre kiterjedő rekonstrukcióját tervezi.

A 30 ezer négyzetméter összalapterületű irodaházat 2006-ban adták át, majd egy évtizeddel később ráncfelvarráson esett át, mára azonban az épület gépészete is átfogó felújításra szorul, és az irodák, közösségi terek átalakítása is szükségessé vált: az egykor kétezer ember munkahelyének tervezett irodaházban ma már átlagosan fele ennyien sem tartózkodnak egyszerre. Az összes olyan központi területen ugyanis, ahol ez a munkakör tartalmát és munkafolyamatokat nézve lehetséges, a munkaidő 60 százalékában otthonról dolgozhatnak a kollégák – mindez annyit jelent, hogy heti öt napból kettőt kell az irodában lenniük.

2025. február 20-án a Property Warm Up 2025 konferenciával nyitjuk a szezont, középpontban az ingatanpiac legfontosabb kérdéseivel. Részletekért kattints!

A bank vezetése fenntarthatósági szempontból új székház építése helyett a meglévő épület átfogó felújítása mellett döntött, mivel nemzetközi tanulmányok szerint egy meglévő épület felújítása 50-75 százalékos széndioxid-kibocsátás megtakarítással jár egy új építkezéshez képest.

Az Erste Torony felújításának tervezési folyamata 2025-ben indul, míg az engedélyeztetésre várhatóan 2026-ban kerül sor. Az átépítés szintről szintre halad majd, így a kollégáknak a várhatóan 2028-ban záruló munkálatok alatt sem kell elhagyniuk az épületet.

Címlapkép forrása: Erste Bank

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
felhőkarcoló, toronyház, irodaház