Rég láttunk ilyen erős hónapot a magyar lakáspiacon
Ingatlan

Rég láttunk ilyen erős hónapot a magyar lakáspiacon

Portfolio
A Duna House Cégcsoport közreadta havi tranzakciószámbecslését és jelzáloghitel-előrejelzését, amely szerint 2024 novemberében, országosan 11 277 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A 2024-es év második legerősebb hónapját zárta novemberben a hazai ingatlanpiac. A Duna House becslése alapján 11 277 tranzakció volt a piacon, ami az előző hónap eredményeit 5%-kal haladja meg, az előző év azonos időszakához mérten pedig 28%-kal jobb teljesítményt jelent.

Az ingatlanközvetítő becslése alapján az év legaktívabb hónapja a július volt, amelytől a novemberi érték mindössze 2%-kal maradt el. A vásárlói kedv terén sem tapasztalható csökkenés, így az ingatlanpiaci szakemberek várakozása szerint a hagyományos év végi enyhüléshez képest aktívabb lehet az idei december, így az év elején előrejelzett 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac.

Az év eddigi 11 hónapjában regisztrált 114 ezer tranzakció arra utal, hogy a decemberben várható értékkel együtt inkább 125 ezer körül lehet az idei tranzakciószám, ami már sokkal kevésbé marad el az elmúlt évtizedben jellemző értékektől, mint 2023-ban.

2025. február 20-án a Property Warm Up 2025 konferenciával nyitjuk a szezont, középpontban az ingatanpiac legfontosabb kérdéseivel. Részletekért kattints!

A cégcsoport szerint a jelzáloghitel-piacon idén novemberben 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, ami az októberi eredményhez képest 15%-os mérséklődést jelent ugyan, az előző év azonos időszakában mért MNB-adathoz hasonlítva azonban még így is 49%-kal zárt erősebben a szegmens idén novemberben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Zsiday Viktor: Mekkora kamat kell??

A gazdasági csúcsminiszter szereti hangoztatni, hogy alacsonyabb kamatszint kell Magyarországon, mert akkor nagyobb lesz a növekedés. Eközben azt is el szokták mondani a kormány tisztvise

Kiszámoló

Napi ábra: Jön a kínai autóáradat

Már a csapból is az folyik, hogy a kínaiak letarolták az európai piacot az államilag agyontámogatott autóikkal, ha nem csinálunk valamit, minden európai gyár tönkre fog menni. Amikor ilyen hír

Holdblog

Mi várhat 1700 milliárdnyi PMÁP-pénzre?

Nagyjából 1700 milliárd forint szabadul fel a PMÁP-ból jövőre, a teljes pénzügyi szektor erre az összegre utazik. De mit kezdenek a kisbefektetők a pénzzel, kiveszik... The post Mi várhat 1700

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
óbuda budapest panal lakás ingatlan