Az ár jelentősen csökkent Torgyán József egykori villájánál, az alapterület viszont egy lakás méretével lett nagyobb. Míg egy évvel ezelőtt 950 millió forintért árulták a hatszobás, 324 négyzetméteres ingatlant, amely egy 1200 négyzetméteres telken áll a főváros XII. kerületében, addig most 699 millió forint a hirdetési ár, miközben az alapterület 410 négyzetméter.
Ez egy éve négyzetméterenként 2,9 millió forintos árat jelentett, most pedig 1,7 milliós négyzetméterárat, ami már kevésbé haladja meg a kerületi átlagárat.
A politikus még 2000-ben vásárolta az ingatlant, saját állítása szerint 50 millió forintért, azóta az épület teljeskörű felújításon esett át. Az ingatlanhirdetés szövegében viszont nem utalnak arra, hogy tavaly óta átalakították volna az épületet, így elképzelhető, hogy az ingatlanértékesítő alkalmazott más számítási módszert.
A házban egyébként hat szoba van, és egy négy autó számára alkalmas fűtött garázs. Emellett márványpadló, finn szauna és borospince is tartozik a villához. Az épület oldalában pedig egy emléktábla Torgyán Józsefről, aki 2017-ben, 85 éves korában halt meg.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ