Az apartmankiadók felismerték és látják, hogy bizonyos területeken változásokra van szükség. Számos javaslatot tettek le már eddig is az asztalra.
Az egyetlen terület, ahol nem kívánnak engedni, az a kiadható napok száma, vagy a tevékenység betiltása.
„Azokban a városokban, ahol korlátozták a kiadható napok számát, a cél ezen szállásforma ellehetetlenítése volt. Nem járna jól az a lakó, aki számára zavaró volt ez a tevékenység , nem járna jól az albérlő, mert lakhatási céllal pár hónapra nem vesz ki jellemzően lakást, és nem jár jól az állam sem a radikálisan csökkenő bevételek miatt. Végül pedig nem járnak jól a házigazdák sem, mert így nem lehetne rentábilisan üzemelni. Ráadásul pont a hatékonyan működtetett ingatlanokat büntetnék a korlátozással, miközben a rossz lakásokat a piacon tartanák” – sorolta az érveket a Magyar Apartman Kiadók Egyesülete és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége.
Az érdekvédők támogatják viszont, hogy ideiglenes moratóriumot vezessenek be a magán- és egyéb szálláshelyek nyitására Budapesten,
ami egyszerre segítené a piac védelmét és a kormány lakhatási céljainak megvalósítását, egyben időt adna a tényeken alapuló higgadt szakmai párbeszédre valamennyi érintett között.
Elégséges és jó megoldás lehet adóemeléssel tovább szűrni a minőségi, professzionális kiadókat, vagy az új engedélyek kiadását célzottan korlátozni. Az adóemeléssel ráadásul éppen a nem jól kihasznált lakások tulajdonosai éreznének nagyon erős ösztönzést, hogy visszatérjenek a hosszú távú lakáskiadási piacra. Ez a megoldás egyben az állam bevételeit is szinten tartaná, és segítené a turizmus minőségi fejlődését.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ