Keresik a jelentkezőket a pesti fonódó villamoshálózat II. ütemének tervezésére, építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésre, valamint az engedélyezési eljárások lefolytatására, a szükséges engedélyek megszerzésére. A BKK pályázata szerint a nyertesnek részletes megvalósíthatósági tanulmányt, költség-haszon elemzést, környezetvédelmi hatástanulmányt és kivitelezési tenderdokumentációt is készítenie kell.
A tervek szerint a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között 2,2 kilométernyi villamospálya épül, ami összefogja a széttagolt pesti hálózatot. A villamosvonal építésével együtt elbontják a Nyugati téri felüljárót, megújítják az érintett köztereket és javítják a kerékpáros infrastruktúrát.
A kiírás szerinti fizikai befejezési határidő 2027. december.31., amely akkor sem tarthat tovább, ha a Nyugati aluljáró teljeskörű felújítására és a Szabadság-híd megerősítésének tervezésére, valamint a szükséges engedélyek megszerzésére is sor kerül.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Róka László