Lázár János is megszólalt a Weinberg új irodaházának átadóján
Ingatlan

Lázár János is megszólalt a Weinberg új irodaházának átadóján

Portfolio
Átadta új, sárospataki irodaházát a Weinberg '93 Építő Kft. A 30. születésnapját ünneplő cég rendezvényén Lázár János építési és közlekedési miniszter is rész vett - írja a Magyar Építők.

A Derczó István által alapított, generálkivitelezéssel és acélszerkezet-gyártással foglalkozó vállalat a 90-es években klasszikus csarnoképítő cégként lépett piacra, de mostanra számos komplex projekt megvalósítása is a nevéhez köthető. A sárospataki székhelyű cég három évtized alatt mintegy 1000 építmény megalkotásában vett részt, legutóbbi árbevétele elérte a 25 milliárd forintot.

Az eseményen a cégvezető kiemelte, hogy a 2008-ban épült régi, és a most átadott új irodaházat egy híddal kötötték össze, így összesen egy 1700 négyzetméteres iroda jött létre.

Az átadón Lázár János építési és közlekedési miniszter is rész vett, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a Weinberg magyar vállalkozásként érte el a sikereit, családi vállalkozásként működik és versenyképes, amit bizonyít, hogy a cég megrendeléseinek 90 százaléka piaci és nem állami beruházásokból származik.

Május 29-én Balatonfüreden, a Portfolio Property X 2024 konferencián találkozik az ingatlanszakma. Részletekért kattints!

Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
VGP Győr