Előfizetői tartalom

Fejlesztési hullám Újbudán - Merre tovább?

Portfolio
A XI. kerület továbbra is a fejlesztők egyik legkedveltebb kerülete Budapesten a XIII. kerület mellett, amit jól mutat hogy a legtöbb lakást itt tudták értékesíteni 2007-ben. Az előbb említettekben nagy szerepet játszik, hogy jelentős fejlesztések zajlanak a kerületben, jövőre elkészülhet a megújult Skála, valamint a hosszabb távú tervek szerint az Etele téren épülhet meg egy új városközpont. A XI. kerület már most is a vásárlók kedvelt célpontja, mivel a többi budai kerülethez képest alacsonyabb áron tudnak hozzájutni budai lakásukhoz, s ez a vonzerő csak emelkedhet az előbbi fejlesztések és átalakulások következtében. Az új lakások piaca továbbra is nagyon élénk, számos új társasház készül majd el a közeljövőben. Bajban elsősorban a rossz minőségű panellakást értékesíteni kívánók mellett a belső területekben nagyobb alapterületű, téglaépítésű nagypolgári lakással rendelkezők lehetnek.

Dübörög Újbuda?. Az egyik legnagyobb beruházási projektnek számít a várhatóan 2009-ben átadásra kerülő, lebontott és újjáépített Skála, ami 52,300 négyzetméternyi területével várja majd az irodabérlőket, és szórakozni vágyókat. Az ING tervei szerint egy a MOM parkhoz hasonló új negyed épülne fel, melyben 6,800 négyzetméternyi helyet kapnának az irodák, és 45,500...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés