
Szumi megye Oroszország Kurszki területével határos, ahonnan az ukrán erőket szinte teljesen kiszorították a nyári offenzíva során megszállt részekről.
Olekszandr Szirszkij Szumi megyében tett látogatása során elmondta, hogy csapatai védelmi és támadó műveleteket hajtanak végre, hogy megtartsák az ütközőzónát Kurszk területén belül.
Katonáink továbbra is védelmi műveleteket folytatnak, hogy megakadályozzák az ellenség mély behatolását az ukrán területekre
– írta Facebook-oldalán a főparancsnok.
Szirszkij nyilatkozata Volodimir Zelenszkij elnök újabb figyelmeztetését követte, aki a Le Figarónak szerda este adott interjújában arról beszélt, hogy Oroszország tavaszi offenzívát készít elő Szumi és Harkiv megye ellen.
Az ukrán határőrség szóvivője szerdán az ukrán médiának nyilatkozva elmondta, hogy az orosz szabotázscsoportok fokozták a határokon átnyúló rajtaütéseiket a Szumiban.
Címlapkép forrása: Yan Dobronosov/Global Images Ukraine via Getty Images
Kiábrándító vélemény jött Moszkvából: „nagy hiba most hátra dőlve várni a tűzszünetet”
Rogozsin szenátor szerint csak katonai erővel győzhet Oroszország.
Máris jelezte egy egész szír régió, hogy nem kérnek az új kormány hatalmából
Pedig meglepően sokszínű lett.
Mélytengeri széntemetőkre épülhet a globális zöldítés
Kísérleti módszerekkel próbálják visszafordítani az klímaváltozást, véget érhet a sokéves óvatoskodás.
Dróntámadás érte Ukrajnát, Donald Trump berágott Putyinra - Háborús híreink vasárnap
Híreink a háborúról percről percre.
Kiderült: végig igaz volt, amit az oroszok mondtak a legendás HIMARS-rendszerről
Még jó, hogy nem lett háború.
Bejelentette Donald Trump: Amerika megtámadja a világ egyik legerősebb országát, ha nincs megállapodás
Olyan bombázás jön, amit a világ nem látott.
Bombariadó miatt borult a MÁV menetrendje: erre készülhetnek az utasok
Még lesz pár óra, mire helyreáll minden.
Ez történt a héten 03.30
Trump szokás szerint a héten is vámokat jelentett be és egyelőre nem vonta vissza őket szintén a szokása szerint. Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő héttől minden külföldi gépjárműre 25% v
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm


- Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.