Elkeserítő a létszámhiány az ukrán fegyveres erőknél, lépni kényszerült Zelenszkij
Globál

Elkeserítő a létszámhiány az ukrán fegyveres erőknél, lépni kényszerült Zelenszkij

Portfolio
Zelenszkij elnök bejelentette, hogy bővítik a 18-24 év közötti fiatalok önkéntes katonai szolgálatát lehetővé tevő programot Ukrajnában - számolt be a Sky News.

A "Szerződés 18-24" elnevezésű programot februárban vezette be az ukrán kormány, amely lehetővé teszi a fiatal önkéntesek számára, hogy egy évig szolgáljanak a hadseregben, amiért cserébe 1 millió hrivnya (majdnem 9 millió forint) juttatásban részesülnek.

Ukrajnában jelenleg a 25 és 60 év közötti férfiakat kötelezően besorozzák katonai szolgálatra. Az új program ezt egészíti ki az önkéntes alapon csatlakozni kívánó fiatalabb korosztály számára.

Bővíteni fogjuk a programot. Szombaton a frontvonalban jártam, ahol konkrét dandárok részéről érkezett erre vonatkozó kérés

- nyilatkozta Zelenszkij elnök, hozzátéve, hogy pozitívan reagálnak ezekre a megkeresésekre, és több dandár fogadhat majd fiatal önkénteseket.

Az államfő azt is bejelentette, hogy a programot ki szeretnék terjeszteni a nemzeti gárdára és a határvédelmi egységekre is. A kezdeti fázisban eddig hat dandár vett részt a kezdeményezésben.

Bár az önkéntes szolgálat ilyen jellegű kiterjesztése egészen biztosan kapcsolatban áll az ukrán fegyveres erőket érintő jelentős létszámhiánnyal, érdemes megjegyezni, hogy Ukrajna Európában egyedülálló módon nem mozgósítja háborús helyzetben a 18-24 év közötti férfiakat, leszámítva az országban egyébként kötelező sorkatonai szolgálatot. Ez a rendszer egyébként a háború miatt már így is változott, a felső korhatár korábban 26 év volt.

Címlapkép forrása: Roman Chop/Global Images Ukraine via Getty Images

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet