Olyan technológiát tesztelt a keleti nagyhatalom, amely teljesen megváltoztathatja az erőviszonyokat a hiperszonikus versenyfutásban
Globál

Olyan technológiát tesztelt a keleti nagyhatalom, amely teljesen megváltoztathatja az erőviszonyokat a hiperszonikus versenyfutásban

Portfolio
A South China Morning Post számolt be arról, hogy a kínai tudósok egy olyan új meghajtási technológiával hajtottak végre sikeres tesztet, amely „újradefiniálhatja a hiperszonikus repülés jövőjét”.

Egyre kiélezettebb a verseny a hiperszonikus meghajtás területén, és úgy tűnik, hogy ebben a szegmensben Kína jelentős előnyre tett szert. A hongkongi lap arról számolt be, hogy a pekingi Pejhang Egyetemen egy kutatócsoport kidogozott egy új hajtóművel a másodlagos égetési technológiát. Az eljárás lényege, hogy

ahagyományos sugárhajtómű-üzemanyag-égetésből származó kipufogógázokba magnéziumport fecskendeztek be, ezzel pedig majdnem megduplázták a tolóerőt.

A gyakorlatokat mintegy 30 kilométeres magasságban végezték el, ahol 6 Mach sebességet szimuláló körülményeket teremtettek. A kutatócsoport azt reméli, hogy az új eljárás segítségével Kína a hiperszonikus repülési versenyben vezető pozíciót tud elfoglalni. Szerintük a technológia képes lehet nagyobb sebességet és nagyobb manőverezhetőséget is egyszerre biztosítani a következő generációs repülőgépek számára.

Azért jelentenek az eredmények nagy előrelépést, mivel a hagyományos sugárhajtóművek bizonyos helyzetekben instabillá válnak, így például az energiakibocsátás az alacsony sebességű felszállásnál nagyon ingadozóvá válik. Ezt a problémát a reakcióképességéről ismert magnéziummal akarta kikerülni, és a feltételezésük sikeresen is vizsgázott a próbák során.

A címlapkép illusztráció, azon egy hiperszonikus rakéta látható. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet