Maximális nyomással ültetné Trump az asztalhoz Amerika ősellenségét, de a mozgástér minimális

Az iráni döntéshozókat már az 1950-es évektől kezdve érdekli a nukleáris szektor, az első programokat még a nagy szövetséges, az Egyesült Államok segítségével kezdték meg. Ez nem elírás, az 1979-es iszlamista fordulatig Teherán jó kapcsolatot ápolt a nyugati nagyhatalommal, Gerald Ford elnök 1976-ban még arról írt alá megállapodást, hogy Irán még jobban felpörgethesse az energiatermelési célzatú elképzeléseit. A síita vallási radiálisok hatalomátvétele aztán mindent megváltoztatott, a korábbi barátságos hangnem egycsapásra ellenségessé fordult, az atomprogram együttműködéseit teljesen elvágták. Ezt követően a korábbi békés felhasználási célok is megváltoztak, Irán tulajdonképpen olyan kutatások felé fordult el, amely a harcászati felhasználásra utalt. Közben Teherán ezt minden fórumon elutasította, így sikerült partnereket is találni a fejlesztésekhez. Közben szaporodtak a jelentések, amelyek arról számoltak be, hogy

Irán egyre nagyobb tisztaságú urániumot dúsít, amely egy nukleáris robbanófej előállításához kellhet.

Közben az egész amolyan róka fogta csuka helyzetté alakult át: az Egyesült Államok szankciókat vetetett ki Iránra, erre a közel-keleti ország válaszul még jobban felpörgette az atomprogramját. Ebben a spirálban nem igazán látszódott, hol lehet a kiszállási pont, ameddig 2015-ben az Washington meg nem kötötte (öt másik ország és az ENSZ társaságában) Teheránnal az atomalkut (Joint Comprehensive Plan of Action – JCPOA). Ekkor úgy átmenetileg tűnt, hogy sikerült találni egy olyan megoldást, ami mindenkinek elfogadható, ezzel pedig csökken a feszültség, és olcsó iráni nyersanyag áraszthatja el a világot. Az optimizmus nem tartott sokáig, ugyanis Donald Trump első kormányzása idején, 2018-ban kilépett az egyezségből, bár hivatalosan a többiek maradtak. Ezt követően jött a „maximális nyomás politikája” Washingtontól, amelyet olyan húzásokkal fokoztak, mint az általános köztiszteletnek örvendő Kászim Szolejmáni tábornok lebombázása 2020 elején. A Fehér Ház ekkor szankciókat hozott a kulcsszektorok ellen, érintették a bankokat, a kereskedelmet és a nyersanyagokat is.

Lieutenant General was a top commander of s Islamic Revolution Guards Corps. He was one of the most popular figures in Iran and one of the most influential military individuals in the world. #QassemSoleimani

— Press (TV) January 3, 2020

Érdekesség, hogy a republikánusokat váltó demokraták sem változtatták meg lényegesen a helyzetet, továbbra is maradt az ellenséges viszony, bár többször szó esett arról, hogy esetleg visszatérnének az atomalkuhoz. Ez nagyban köszönhető annak, hogy a Fehér Ház regionális szövetségeseinek sem volt érdeke, hogy Irán felszabaduljon a nyomás alól, mivel attól tartottak, hogy ezzel jelentősen megnőhet az iszlamista hatalom ereje. Túl sok lazítással Trump visszatérése sem kecsegtetett, de az utóbbi hetekben a kommunikáció megcáfolni látszik egyes várakozásokat:

az amerikai elnök tárgyalni szeretne, Teherán pedig az ENSZ-en keresztül megüzente, hogy erre nyitottak is, de csak feltételekkel.

A kijelentés nem volt előzmény nélküli, Washington újra fokozza a gazdasági nyomást az országon, Iránban már érezhető is ennek a hatása. Trump lényegében párbeszédre akarja kényszeríteni Teheránt. Egyelőre ismeretlen, hogy a felek pontosan mit próbálhatnak elérni, de a legfontosabb szándékok egyértelműek:

• Irán szeretné elérni, hogy az ellene hozott nyugati szankciókon minimum lazítsanak. Az ország régóta „élvezheti” a szigorú intézkedések káros hatásait, különösen a nyersanyagok kereskedelmére rótt korlátozások okoznak drámai kárt a gazdaságban. Visszatérő elem, hogy a helyzet miatt tüntetések robbannak ki, ekkor aztán könnyen előjönnek olyan társadalmi sérülések is, amelyek a teheráni rezsim elnyomó politikája miatt törnek a felszínre. A vallási-politikai vezetés pedig igyekszik mindent megtenni, hogy a helyzetét stabilizálja. Ezt a szándékot többször ki is fejezték, ám nem mellékes szál, hogy közben Teherán az „iszlamizmus-exportjáról” sem szeretne lemondani.
• Az Egyesült Államok egyértelműen a Közel-Kelet legnagyobb „bajkeverőjének” Iránt tartja, erre pedig minden oka megvan: 1979 óta töretlen az Amerika-ellenes retorika a teheráni kormánykommunikációban, miközben az ország az iszlamista tanok egyik legfontosabb terjesztője a világon. Ezek a csoportok egyértelműen az amerikai érdekeket és szövetségeseket veszélyeztetik a régióban, így az Öböl jóléti monarchiáit, valamint Izraelt. Utóbbi szempontjai különösen nagy súllyal esnek a latba a Fehér Ház döntéshozóinál, Donald Trump ugyanis híresen érzékeny a zsidó államot érintő ügyekre. Az amerikai elnök vélhetően azt akarja elérni, hogy Teherán csökkentse a katonai aktivitását, különös tekintettel az uránium dúsítására. Lényeges lehet az is, hogy hagyjon fel az olyan szervezetek támogatásával, mint a Hamász, amely ellen Jeruzsálem már másfél éve tartó véres háborút vív.

A két érdek láthatóan egyáltalán nem tart össze, ezért nem véletlen, hogy a helyzet szinte megoldhatatlannak tűnik, a washingtoni vezetés mégis láthatóan napirendre vette a problémát. Olyan részletek is kiderültek, hogy az ukrajnai béketárgyalások egyik mellékmegállapodása az lehet, hogy Oroszország segít közvetíteni a felek között. Az amerikai elnök levelet is írt Ruholláh Homenei ajatollahnak, Irán tényleges urának, ám a vezető visszautasította a tárgyalási kezdeményezést arra hivatkozva, hogy ameddig a szigorú intézkedések vonatkoznak az országára, addig nincs értelme megkezdeni a párbeszédet.

Iran's Supreme Leader Ayatollah Ali Khamenei has ruled out holding negotiations with the United States over a nuclear deal, as a letter was delivered from U.S. President Donald Trump calling for talks.Khamenei told a group of university students that Iran had sat at the pic.twitter.com/7V90aUEOKO

— CGTN (Europe) March 13, 2025

A feszült helyzetben egy újabb csavart jelentette, hogy 2025. március 14-én az az iráni Kázim Garibabadi iráni külügyminiszter-helyettes Pekingben találkozott Oroszország és Kína képviselőivel, ahol nyilatkozatot is adtak ki. A felek felszólították arra az Egyesült Államokat, hogy vessenek véget a nyomásgyakorlásnak, és a „kölcsönös tisztelet alapján újítsák fel a tárgyalásokat a JCPOA-ról”. A nyilatkozat egyben arra világít rá, hogy a világ legfontosabb hatalmai nem akarnak kimaradni a megbeszélésekből, ők is mindenképpen helyet kérnek a tárgyalóasztalnál, ha addig jut a helyzet. A lassan felolvadó hűvös amerikai-orosz viszony esetén ez egyre kevesebb problémát jelenthet, de Kína szerepe kérdéses. Donald Trump a kampányában egyáltalán nem kímélte a keleti nagyhatalmat, ám beiktatása óta kisebb figyelmet szentel a keleti riválisnak. Visszatérő várakozás, hogy ez a „stratégiai csönd” mindössze addig tart, ameddig Washington valahogy le nem rendezi számára megnyugtatóan az orosz-ukrán háborút, hogy aztán minden erejével ráforduljon a Távol-Keletre. Éppen ezért nem tudni, hogy az amerikai vezetés, hogy venné, ha Peking az eddigieknél nagyobb szerepet követelne magának az iráni atomalku megújításánál. Közben ez egyébként a felemelkedő hatalom stratégiája is lehet, mivel tarthat attól, hogy Washington esetleg számára túl jó „dealt” köt Iránnal, ezzel gyengülhet a térségi kínai befolyás, ami negatív hatást gyakorolna Peking politikai ambícióira.

Közben azt sem lehet készpénznek venni, hogy Trump tényleg hajlandó leülni tárgyalni Iránnal, elég csak a vámháborúban vagy az ukrajnai háború kérdésében látható váratlan politikai fordulatokat alapul venni. Az amerikai elnök kijelentésével lényegében kész helyzet elé állította Teheránt, nem sok választási lehetőséget hagyva számára:

Iránt kétféleképpen lehet kezelni: katonailag, vagy alkut kötni

– mondta, ezzel gyakorlatilag azt is kilátásba helyezve, hogy a hadsereget is beveti, amennyiben Irán nem hajlandó engedni. Nem véletlen, hogy a kijelentést követően az Egyesült Államokban megszaporodtak az olyan elemzések, amelyek azzal kezdtek foglalkozni, hogy mégis miképpen lehetne rakétacsapásokkal új szintre emelni a Teherán és Washington közötti feszültséget. Maszúd Peszeskján iráni elnök határozottan visszautasította ezeket a mondatokat, amely szerint „Irán nem hajlik meg az amerikaiak tárgyalási parancsa előtt”. A felszínen zajló harcias, ellenséges kommunikáció hátterében viszont megindult az óvatos tapogatózás. A 2015-ös atomalku összehozásában kulcsszerepet kapó Omán ezúttal is közvetíthet, ezt Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter leplezte le:

A közvetett tárgyalás megvalósítható... Ami fontos, hogy a tárgyalásra és a tisztességes és igazságos megállapodásra irányuló akarat egyenlő feltételek mellett jelenjen meg

– jelentette ki.

Március 16-án Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC News-nak adott interjújában semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy Washington mit szeretne elérni: az iráni atomprogram teljes leállítását. Kifejtette, hogy nem jöhet egy olyan világ, ahol az ajatollah ujja folyamatosan a nukleáris indítógombon van. Kijelentette, hogy Trump eltökélt ennek megakadályozásában. Aragcsi szintén ezen a napon Maszkatba utazott, hogy az omániakkal a „regionális biztonsági kérdésekről” tárgyaljon. A lépésnek az egyik oka az volt, hogy Washington újraindította a jemeni húszik elleni manővereket, ez pedig veszélyezteti a vörös-tengeri iráni infrastruktúrát is, egyben Teheránnak is jelzésértékű, hogy hajlandóak bevetni a hadsereget.

We cannot have a world with the ayatollahs with their finger on the nuclear button.National security adviser Mike Waltz says Iran cannot have a nuclear weapon and all options are on the table to ensure it does not have one. https://t.co/AG5GS5QiAn

— This (Week) March 16, 2025

Az látszódik, hogy a már évtizedek óta húzódó iráni atomprogram ügyében is szeretnének előrelépést elérni a felek. A legnagyobb kérdés, hogy végül a tárgyalásokból tényleg lesz-e valami, vagy elsikkad valahol a kezdeményezés. Az világosan kirajzolódik, hogy egyelőre mindkét fél határozott kommunikációval igyekszik nyomást gyakorolni a másikra, hogy ezzel jelezze a domináns szerepét. Az ukrajnai béketárgyalásoknál látszódik, hogy Washington szeretne minél gyorsabban haladni, ám a kemény realitás óvatosságra inti a feleket. Hasonlóan

nehéz, elhúzódó párbeszédek egész sorára lehet számítani Iránnal kapcsolatban is, és akárcsak a kelet-európai hadszíntérnél, itt is helyet kérhetnek a globális nagykutyák.

Ez pedig csak tovább bonyolítja a helyzetet, mivel a külső érdekek is megjelenhetnek.

Teheránban azonban el kell gondolkodniuk azon, hogy az ideológiai vagy a pragmatikus szempontokat fogják-e választani, mert a romló gazdasági helyzetben könnyen veszélybe kerülhet az egész rendszer fennmaradása. A tavalyi krízis is bizonyította, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak a kormányban, mutatták ezt a kifejezetten alacsony elnökválasztási számok is, amelyen egyébként meglepetésre kikaptak a keményvonalasok, és a társadalmi lazításokat ígérő jelölt nyert. Egyelőre az ukrajnai háborúra szegeződő figyelem is időt ad Iránnak, mivel a Fehér Ház eddig láthatóan csak alacsonyabb figyelmet fordít a Közel-Keletre. Talán az a legfontosabb kérdés, hogy mikor jön el az az időpillanat, amikor az amerikaiak lépései miatt kialakuló ostromállapot érzete helyett Teheránban inkább a megegyezésre akarnak hajlani, de az iszlám vezetésnek már van bőven tapasztalata abban, hogy hogyan kell túlélni ilyen helyzetekben. De valószínűleg ez sem tart örökké.