Hihetetlen hibát vétett a RoKAF: saját települését bombázta le Amerika szoros szövetségese
Globál

Hihetetlen hibát vétett a RoKAF: saját települését bombázta le Amerika szoros szövetségese

Portfolio
A legfrissebb adatok szerint legalább 15 ember megsérült, amikor a dél-koreai légierő (South Korean Air Force – RoKAF) tévedésből nyolc levegő-föld bombát dobott le lakott területre egy hadgyakorlat közben – közölte a Korean Times.

A dél-koreai hatóságok közleménye szerint az eset a fővárostól mintegy 40 kilométerre északkeletre található Pocseonban történt az eset, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor. A tévedésből ledobott bombák következtében összesen 15 ember megsebesült, közöttük két katona és két külföldi is a sérültek között van. 10 embert kellett kórházba szállítani, ketten súlyosabban sérültek, de az ő állapotuk sem életveszélyes. A robbanások következtében megrongálódott egy templom, valamint hét másik épület is. A környékről 50 lakost evakuáltak a település városházára.

A légierő közleménye szerint az éppen éleslövészeten részt vevő KF-16-os vadászgépek helyi idő szerint délelőtt 10:04-kor „rendellenesen” négy darab MK-82-es bombát eresztettek ki egyenként a térségi gyakorlótéren kívül.

Bocsánatot kértek a történtek miatt és azonnal megkezdték az eset kivizsgálását. Az esetről felvételek is készültek:

Sajnáljuk a rendellenes kilövési balesetből eredő polgári károkat, és a sérültek gyors felépülését kívánjuk. Aktívan megteszünk minden szükséges intézkedést, beleértve a károk megtérítését

– közölte a RoKAF. Az eset akkor történt, amikor a dél-koreai és amerikai vadászgépek közös hadgyakorlatot hajtottak végre az észak-koreai határ közelében, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy ezzel prezentálják a képességeiket Phenjan számára, ezzel elrettentve a rezsimet az agresszív lépésektől. A hadsereg szerint mintegy 160 eszközt mozgósítottak, köztük K2 harckocsikat, K55A1 önjáró páncélosokat, Apache harci helikoptereket és F-35A lopakodó repülőgépeket.

A Korean Times szerint ez volt az első alkalom a történelem során, hogy a légierő vadászgépei gyakorlatozás közben véletlenül rossz helyre dobott bombája károkat okoz a civil infrastruktúrában és sebesültekkel is jár. 2004-ben történt már hasonló, akkor az egyik F-5B típusú repülőgépe tévedésből gyakorlóbombát vetett be a Szöultól 138 kilométerre délre fekvő Borjeong felett, de az incidensben senki sem sérült meg.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: ROKAF via Wikimedia Commons

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
himars ukrajna